Az orvosok megnézték a kórterem megfigyelőkameráinak felvételeit, ahol a férfi és a kutya feküdt – és amit láttak, az mindenkit megrémített 😱😱
A városi kórházba egy körülbelül 65 éves férfit szállítottak be. Eszméletlenül találták meg a parkban a járókelők. Alig lélegzett, a pulzusa gyenge volt. Nem voltak nála iratok, telefon — csak egy régi kabát és egy mellette fekvő kutya.
A kutya, egy vörösesbarna kóbor keverék, piszkos bundával, egy pillanatra sem tágított mellőle. Az őrök ellenállása ellenére valahogy bejutott az intenzív osztályra, és lefeküdt mellé az ágyra. Az orvosi személyzet megdöbbent: a kutya ugyan kóbor volt, de a viselkedése teljesen nyugodt és tudatos volt, mintha pontosan tudta volna, ki ez az ember.
Az orvosok vizsgálni kezdték: tesztek, szkennelések, megfigyelés — mindez eredménytelenül. A diagnózist nem tudták felállítani. A férfi továbbra is eszméletlen volt. Az egyetlen, aki reagált az állapotának bármilyen változására, az a kutya volt. Hol a férfi mellkasához simult, hol hirtelen felkapta a fejét és halkan vonyítani kezdett.
A harmadik napon az egyik ügyeletes orvos úgy döntött, hogy megnézi a kamerafelvételeket, hogy megértse a kutya furcsa viselkedését. Amit látott, az szinte sokkolta 😱😱 A folytatás az első kommentben 👇👇
A felvételen jól látható volt, hogy az éjszakai ügyelet során az eszközök hirtelen oxigénszint-csökkenést jeleztek. Pár másodperccel korábban a kutya hirtelen felugrott, ugatni kezdett és az ajtókat kaparta, hogy felhívja magára a figyelmet.
Ennek köszönhetően a nővér még időben berohant a szobába, és bekapcsolta a plusz oxigént.
A felvételt újra és újra megnézve az orvosok észrevettek még egy furcsaságot: a kutya mindig néhány perccel előre megérezte, ha romlott a beteg állapota — még mielőtt a gépek jelezték volna. Mintha érezte volna, hogy valami nincs rendben.
Néhány nappal később a férfi magához tért. Az első dolog, amit tett, az volt, hogy a kutya felé nyúlt. Amikor megkérdezték, ismeri-e az állatot, bólintott, és könnyekkel a szemében azt mondta:
— Minden nap vittem neki enni. Az utcán élt a házam közelében. Soha nem ugatott, csak várt. Nem tudtam hazavinni — egy egyszobás lakásban élek és asztmás vagyok. De tudtam, hogy várt rám…
Kiderült, hogy a kutya, akit másfél évig etetett, mindent megjegyzett: a szagát, a járását, a hangját. Amikor az utcán rosszul lett, a kutya rohant segítségért és azóta sem hagyta magára.
A férfit két hét múlva kiengedték. De nem ment haza egyedül — mellette volt hűséges társa, akit egyszerűen csak így nevezett el: Barát.
