A banditák rátámadtak egy védtelen öregemberre az erdőben, de nem is sejtették, ki jön majd a segítségére, és mi fog történni velük 😨😱
A hideg, nyirkos erdőt köd borította, amikor az autó megállt a tisztás közepén. A férfiak kirángatták az öreget — ő alig ellenkezett, nehezen lélegzett, remegő kezeit a mellkasára szorította.
— Na, öreg, eljött az idő fizetni, ugye? — mondta a legmagasabb, miközben ropogtatta az ujjait.
A földre lökték. Térdre esett, a kezei remegtek.
— Én… könyörgöm… adjatok időt… mindent visszafizetek… esküszöm… — a hangja elcsuklott, rekedt nyöszörgéssé vált.
— Még meddig várjunk? — térdelt mellé az egyik, és galléron ragadta. — Három hónapja ezt ígéred.
— Én… visszaadom… meg fogom találni a pénzt… újabb kölcsönt veszek fel…
— Garanciák kellenek — mondta hidegen a bőrdzsekis férfi. A többiek nevetni kezdtek és összekacsintottak.
A bandita a mellette állóhoz fordult.
— Vágd le az ujját.
Az öreg mozdulatlanná dermedt. Aztán remegni kezdett és sírva fakadt, könyörögve:
— Ne… kérlek… mindent visszafizetek… könyörgöm… ne…
A férfi már elővette a kést, és megragadta az öreg csuklóját.
És hirtelen… pontosan ebben a pillanatban valaki kilépett az erdőből — valaki, akire a legkevésbé számítottak 😲😱 Folytatás az első kommentben 👇👇
A fák között különös, mély üvöltés hallatszott. Nem is üvöltés — inkább rezgés, mintha maga az erdő morgott volna.
— Mi volt ez? — fordult hátra egyikük.
A következő másodpercben hatalmas fehér árny suhant el a fatörzsek között.
És akkor megjelent — egy alabai. Hatalmas, robusztus, széles mellkassal és nehéz, szinte medveszerű manccsal. A szőre égnek állt, a szemei sötétek és dühösek voltak.
— Mi a franc… — nyögte az egyik bandita.
A kutya minden figyelmeztetés nélkül rájuk vetette magát.
Egy erős lökéssel földre döntötte azt, aki a kést tartotta. Az felkiáltani sem tudott — a kutya fölé tornyosult, olyan mély morgással, hogy beleremegett a levegő.
A bandita megpróbálta megütni, de az alabai elkapta a csuklóját az erős állkapcsával — nem tépte szét, de olyan erővel szorította, hogy a kés kiesett a kezéből, ő pedig felüvöltött.
— Szabadítsátok le rólam! — kiáltotta a másik, hátrálva.
Az alabai hirtelen megfordult, és a következőnek rontott neki. Az próbált lábon maradni, de a hatalmas kutya mellkassal lökte fel, így az a földre zuhant.
A legmagasabb előkapott egy botot, de az alabai lehajtotta a fejét és előrelépett egyet — a tekintete olyan vad volt, hogy a férfi dermedten megállt. Megértette: ha csak megmozdul, a kutya azonnal ráugrik.
— Tűnjünk innen! Gyorsan! — ordította valaki remegő hangon.
A banditák az autóhoz rohantak, még csak megjátszani sem próbálták a bátorságot. Az ajtók becsapódtak, a motor felbőgött, és az autó felkaparva eltűnt.
Közben az alabai ott állt az öreg előtt, nehéz, figyelmes lélegzettel.
— Ó… védelmezőm… — suttogta az öreg, átölelve a kutyát.
A kutya halkan fújt egyet, mintha meg akarná nyugtatni.
