A férjem elhagyott minket a gyerekekkel, és egy fiatal szeretőhöz ment: évekkel később újra találkoztam vele, és megdöbbentem attól, amit láttam 😲😯
Az történt, hogy tíz év házasság alatt hat gyerekünk született. Kétszer ikrek is jöttek – valódi ajándék a sorsból. Eleinte boldog család voltunk. A férjem figyelmes, gondoskodó apa volt, a karjaiban hordott, fáradhatatlanul dolgozott a nagy családunkért.
Biztos voltam benne: örökre együtt maradunk.
De hirtelen minden megváltozott. Éreztem, hogy eltávolodik. Aztán – mint villám a derült égből – megtudtam: van egy szeretője. Sőt, terhes is volt.
Egy este összepakolta a holmiját és azt mondta:
— Fáradt vagyok. A mindennapoktól, a gyerekektől, tőled. Magamért akarok élni.
Elment, és nem tudtam megállítani. Azóta egyedül vagyok. Nem vett részt a gyerekek nevelésében, nem hívott, nem segített sem pénzzel, sem figyelemmel.
Éltünk, ahogy bírtunk. Néha egy hétig csak tésztát ettünk. Néha öt kilométert gyalogoltunk, mert nem volt pénzünk buszra. A szüleim és a nővérem segítettek. De leginkább egyedül birkóztam meg mindennel.
Eltelt pár év. A gyerekek felnőttek. Megtanultam élni nélküle. Élni – és nem várni.
Egy nap a piacról jöttünk vissza a gyerekekkel. És megláttam az exemet, és megdöbbentem a kinézetétől, mert ő… Folytatás az első kommentben👇👇
Az utcasarkon a gyógyszertár mellett egy férfit láttam kerekesszékben. Egy szakadt táblát tartott: „Segítsen ételre. Nincs lába. Nincs otthona.”
Majdnem elsétáltam mellette. De valami ismerős volt benne. Megálltam. Közelebb néztem – és összeszorult a szívem.
Ő volt az. Az exem.
Az arca beesett, borostás volt. A szemei kihunytak. Az egyik lába a térd fölött amputálva, a másik láb nélküli.
Látott engem, és a tekintete elhomályosult.
— Te… — suttogta. — Te…
Később megtudtam, hogy balesetet szenvedett – az autójuk megcsúszott, a sofőr meghalt, és ő fogyatékos lett. A szeretője elmenekült, amint megtudta, hogy nem tud majd járni. Nem volt munka, barátok sem. Senkinek sem kellett már.
Sokáig álltam ott. Nehéz volt a lelkemnek. Ő az az ember, aki elárult minket. De ő az én gyerekeim apja is.
Ettől a találkozástól egy hét telt el, és most azon gondolkodom, befogadjam és segítsek neki? Vagy ne?
