A férjem nem tudta, hogy van kamera a szobában: rémülten néztem, mit csinál a lányunkkal a távollétem alatt 😱😱
Mostanában furcsán viselkedik a férjem. Hideg lett, ingerlékeny, alig beszélt velem. Későn jött haza gyenge kifogásokkal, és ami a legrosszabb, elkezdte kerülni a két éves lányunkat. Régen imádta, most pedig úgy ment el mellette, hogy észre sem vette.
De volt valami, ami zavart. Minden hétvégén, amikor dolgoznom kellett, ragaszkodott hozzá, hogy ő maradjon a lánnyal. Azt mondta: „Ne aggódj, ne hívj fel, a családot se zavarjuk. Minden rendben lesz. Én leszek vele.” Szinte könyörgött, hogy maradhasson, pedig a hét közben úgy tűnt, mintha el sem akarná látni. Ez gyanús volt.
Ezek után a hétvégék után a lányom teljesen megváltozott. Sokszor sírt, nem akart enni, nem akart játszani. És leginkább, nem akart odamenni az apjához. Elbújt, elfordította az arcát, mögém rejtőzött. Éreztem, hogy fél tőle. De miért?
Egy hónapig próbáltam meggyőzni magam, hogy ez csak átmeneti időszak, két éves korban előforduló válság. Aztán egy nap úgy döntöttem, cselekszem. Mielőtt elmentem dolgozni, egy rejtett kamerát tettem a lánya szobájába. Féltem, de tudni akartam az igazságot.
Este megnéztem a felvételt, és összeszorult a szívem. Eleinte minden nyugodtnak tűnt: a lány a padlón játszott, az apja pedig unottan nézte a telefonját. Aztán megláttam valami borzalmasat… 😨😱 Folytatás az első kommentben 👇👇
Ekkor kopogtak az ajtón. A férjem kinyitotta – és egy nő lépett be. Fiatal, jól öltözött, magabiztos mosollyal. A lányom azonnal elhallgatott. Ő azt mondta neki: „Menj a szobába,” és bezárta az ajtót.
Az elkövetkező órában a videón hallottam a lányom kétségbeesett kiabálását: „Anya! Anya!” – sírt, hívott, kopogott az ajtón.
Közben a férjem és a szeretője nevettek, bort ittak és ezt tették a mi szobánkban. Ott, ahol a családunk lakott. Míg a saját lányuk, rettegve, egyedül maradt a bezárt ajtó mögött.
Nem tudom leírni, milyen félelmet és fájdalmat éreztem abban a pillanatban. A könnyeim maguktól hullottak. Átverve, becsapva és üresen éreztem magam.
De a legjobban az fájt, hogy láttam a kislányomat, ahogy fedezékként használják a férjem hűtlenségeihez.
Másnap elváltam tőle és tartásdíjat kértem. Összepakoltam, megfogtam a lányom kezét, és elmentem. Egyetlen nőnek, egyetlen anyának sem szabadna így látni a gyermekét – rettegve, összetörve, egyedül.
Jobbat érdemlünk. És ezt bizonyítani fogom – érte és magamért.
