A kisfiú az édesanyja sírjánál ült és hangosan sírt: egy arra járó férfi odalépett hozzá – és valami szörnyűséget tudott meg 😨😱
Szürke reggel volt. Apró eső szemerkélt lustán, végigcsorgott a márvány sírköveken. Köd borította a temetőt.
A távoli sétány végén, friss koszorúk és sötét, még nedves föld között térdelt egy kisfiú. Nem lehetett több hét évesnél. Sovány volt, kopott kabátot viselt, arca könnyektől ázott. A sírkőhöz bújt, átölelte, arcát a hideg márványhoz szorította.
Nem kiáltott, nem szólt – csak halkan, hangtalanul sírt. Ajkai remegtek, válla rázkódott. Simogatta a földet, mintha suttogott volna valamit – az anyjának.
A temető túlsó végéből egy férfi közeledett. Magas, elegáns, sötét öltönyben – nemrég temette el a feleségét. Tekintete üres volt, arca fáradt. A felesége sírjához tartott, de akkor meglátta a fiút.
Valami furcsa érzés kúszott a szívébe. Lelassította a lépteit, majd odament a gyerekhez.
— Sajnálom… — szólalt meg, amikor mellé ért. — Ez volt az édesanyád?
A fiú nem válaszolt. Csak még jobban hozzábújt a sírkőhöz.
— Én… nemrég vesztettem el a feleségemet. Nehéz… elveszíteni valakit, akit jobban szeretsz, mint az életedet… — A férfi lehajolt, kezét a kisfiú vállára tette. — Nem szabadna egyedül lenned. Van, aki gondoskodik rólad? Van hova menned?
A fiú lassan felemelte a fejét. Szemei vörösek voltak, tele fájdalommal és félelemmel. Sokáig nézte a férfit, majd alig hallhatóan suttogta:
— Uram… az anyukám él. Élve temették el. Hallottam őt. De senki nem hisz nekem. Kérem… segítsen.
A férfi hátrahőkölt.
— Mit mondtál? 😱😨
A folytatás az első hozzászólásban 👇👇
— Él. Kiabált… de senki sem hallotta. Próbáltam elmondani a felnőtteknek, de csak megöleltek, és azt mondták, beteg vagyok… De ő él… — A fiú hangja remegett, mégis furcsa nyugalom áradt belőle.
A férfi egy lépést hátrált, a mellkasában megmagyarázhatatlan félelem ébredt. Nem tudta, mit mondjon. Kis idő múlva csak ennyit felelt:
— Figyelj… beszélek valakivel. Megígérem. De most… nem maradhatsz egyedül. Hazakísérhetlek?
A kisfiú némán felállt. Nem mosolygott, de szemében remény csillant.
Később, azon az estén a férfi elmesélte a történteket egy barátjának. Mindkettejüket mélyen megérintette – volt valami a fiú szavaiban, ami szíven ütött.
— Matthew a neve — mondta később a barát, miután utánanézett. — Az anyja valóban meghalt. Szívroham. A fiú otthon volt vele… sokáig nem értette, mi történt. Trauma, stressz. Most nevelőszülőknél van. Reaktív pszichózisban szenved, amit a sokk váltott ki. Ilyenkor az ember képes hinni a lehetetlenben. Főleg egy gyerek. Főleg, ha elveszíti azt, akit a legjobban szeretett.
A férfi csendben ült. Visszaemlékezett a fiú kétségbeesett szavaira: „Hallottam őt… kiabált.”
