— Aludj a konyhában, hiszen fiatal vagy — mondta a anyósom, és átadta a szobámat a vendégeknek; de kitaláltam egy tervet, hogyan űzzem ki őket a saját szobámból 😊😱
Amikor anyósom azt mondta, hogy rokonok jönnek a faluból, még meg is örültem — nos, öreg nénik pár napra, teát isznak, csevegnek, aztán mennek. Nem volt ellenemre. Egészen addig, míg ki nem mondta:
— Az ő ágyuk a te szobádban lesz. A te ágyadban. Ott kényelmesebb.
Nem azonnal értettem, mit hallottam.
— Elnézést, az én szobámban? Az én ágyamban? Akkor én hol aludjak?
Anyósom úgy nézett rám, mintha egy világméretű egoistának tartana.
— Aludj a konyhában. Fiatal vagy — bárhol kialszod magad. A falusiak meg fáradtak, nekik nyugalom kell.
Udvarias tiltakozásom süket fülekre talált. Anyósom már vitte is a párnákat és takarókat a szobámba. A vendégek pedig már a folyosón álltak, lenyűgözve a berendezést, mintha a Versailles-i kastélyba léptek volna be.
Megpróbáltam mondani, hogy van kanapénk a nappaliban meg felfújható matrac, de anyósom leintett:
— Ezek a falusi öregek eltörik a hátukat a kanapén! És huzat is van ott! Ezt a témát lezártuk.
Reszkettem a dühömtől. A takarómat vonszolva a konyhába mentem, és úgy éreztem magam, mintha idegen lennék a saját házamban.
De minél többet gondolkodtam rajta, annál világosabb lett: így nem lehet. Tényleg el kell tűrnöm a megaláztatást a „vendégek tisztelete” ürügyén?
Aztán eszembe jutott egy ötlet, hogyan tanítsak leckét anyósomnak, és űzzem el ezeket a nem kívánt vendégeket a szobámból 😊🫣 Folytatás az első kommentben 👇👇
A szekrényben állt egy kis üveg koncentrált borsmenta illóolaj. Rácseppentettem rendesen a párnákra és az ágyneműre, míg a vendégek a fürdőben voltak.
Egy perc alatt olyan bűz terjengett a szobában, hogy könnyeztek a szemeim, alig kaptam levegőt.
Aztán észrevétlenül egy illatlámpát tettem az ágy mellé… ecettel. Igen, olyannal, ami „kiveri az agyat”. Bekapcsoltam, és elmentem.
Tizenöt perc múlva kezdődött a móka.
Az egyik vendég hirtelen kijött a szobából, köhögve és integetve a kezeivel:
— Valami borzalmas bűz van itt! Nem tudom kinyitni a szemem!
Anyósom bement, öt másodperc múlva orrát fogva kijött:
— Úristen, milyen bűz ez?!
— Hát, nem tudom — vontam meg a vállam. — Talán a szellőzés. Vagy a régi matrac. Én mindig a konyhában alszom, nem vettem észre semmit…
Végül a vendégek átköltöztek a nappaliba. Anyósom pedig büszkén bizonygatta, hogy „nem érdekli, hol alszik”, és a konyhába ment.
Én? Bebújtam az ágyamba. Kinyitottam az ablakot. Bekapcsoltam a ventillátort. És úgy aludtam, mint egy hercegnő.
Azóta senki nem merészkedett a szobámba.
