Az anyósom drága biciklit ajándékozott az unokájának, de néhány nap múlva visszavette: úgy döntöttem, kemény leckét adok neki 🫣😲
Nemrég az anyósom egy új, rózsaszín biciklit ajándékozott az ötéves lányunknak. Csillogott, fehér kerekei voltak, és szív alakú kosár díszítette. Nem volt olcsó, és a férjemmel előre megbeszéltük, hogy ilyen ajándékot csak születésnapra kap majd — különleges meglepetésként. De az anyós másképp döntött.
– Egyszerűen nem tudtam ott hagyni – mondta ragyogva. – Az unokám megérdemli a legjobbat!
A lányunk sikongatott az örömtől, egész nap körbetekerte az udvart, mi pedig természetesen megköszöntük az ajándékot. Még fel is ajánlottuk, hogy kifizetjük a felét, de ő határozottan visszautasította:
– Bármit megtennék érte. Még az utolsó megtakarításaimat is odaadtam. Ne aggódjatok.
De hamar rájöttem: sokkal többe került nekünk ez az ajándék, mint gondoltuk.
Eleinte ártalmatlannak tűnt. Csak gyakrabban jött látogatóba. Nagyon gyakran. Szinte minden nap.
– Látjátok, milyen boldog? – mondta erőltetett mosollyal. – Jó, hogy közbeléptem, különben még mindig halogatnátok azt a biciklit…
Aztán „véletlenszerűen” megjegyezte:
– Az utolsó fillérjeimet is erre költöttem… de nem baj, csak boldog legyen az unokám.
Eleinte azt hittük, csak közelebb akar kerülni hozzánk. Aztán minden megváltozott. Elkezdett zsörtölődni:
– Ne úgy tedd le a biciklit, megkarcolódik!
– Már megint belehajtottál a pocsolyába? Mi lesz, ha tönkremegy?
A lányunk lehajtott fejjel hallgatta. Már nem úgy biciklizett, mint előtte. A bicikli mintha tiltott tárgy lett volna. Megpróbáltam beszélni az anyósommal:
– Mama, kérlek, ne nyomd el a gyereket. Ez csak egy játék.
Az anyós megsértődött. Hosszú csend következett. És másnap reggel olyasmi történt, amire nem számítottunk.
A lányunk sírására ébredtem. Pizsamában állt a garázs előtt, a bicikli lakatjának üres láncát szorongatva. A bicikli eltűnt. Az anyós egyszerűen visszavitte az ajándékát.
Később üzenetet írt: „Elvittem a biciklit. Ha ti nem tudjátok megtanítani a gyereket, hogyan kell vigyázni a dolgokra, majd én megtanítom.”
A lányunk zokogott, és nem tudtuk megvigasztalni. Akkor döntöttem: bosszút állok. És olyat tettem, amit egy percig sem bántam meg 😊😲 Elmesélem az első kommentben, és remélem, támogatni fogtok 👇👇
Másnap elmentünk és vettünk egy új biciklit. A lányunk ismét mosolygott, de már nem úgy, mint az első alkalommal. Ekkor megértettem: ezt nem hagyhatom annyiban.
Másnap este felhívtam:
– Mama, átugrunk hozzád. Remélem, otthon vagy.
Otthon volt. Kijött elénk, azt hitte, hogy minden feledésbe merült. De nem egyedül mentem.
Két erős férfi kísért. Bementünk a nappaliba, és a férjemmel közösen ajándékozott bőrkanapéra mutattam, amit fél évvel ezelőtt kapott tőlünk a születésnapjára.
– Ez az? – kérdezte az egyikük.
– Igen – mondtam higgadtan. – Vigyétek el.
Az anyós felháborodva kiáltott:
– Megőrültetek? Ez az én kanapém!
Egyenesen a szemébe néztem:
– Ez túl drága ahhoz, hogy tönkre menjen. Nem tudsz vigyázni rá – nézd csak azt a karcolást. Aggódunk az állapota miatt.
Ott maradt a szoba közepén, olyan sápadtan, mint a mögötte lévő fal.
