Egy utas a büdös lábával eltorlaszolta az utat, de sikerült rendre utasítanom — és az egész kabin tapsolt nekem 😬😂
Felszálltam a repülőre, abban bízva, hogy nyugodt utam lesz. Eleinte minden rendben ment, míg meg nem láttam egy fiatal nőt, aki közvetlenül előttem ült. Feltűnően volt öltözve, és egyértelműen azt gondolta, hogy a világ körülötte forog.
Közvetlenül a felszállás után levette a cipőjét, az egyik lábát a mellette lévő üres ülésre tette, a másikat pedig közvetlenül a folyosóra. A lába mindenkit akadályozott, aki a mosdóba akart menni, vagy csak ki akarta nyújtóztatni a lábát. Eleinte az emberek udvariasan kérték, hogy vegye el a lábát, de csak dühös pillantásokat és elégedetlen sziszegést kaptak válaszul.
Ezután látványosan figyelmen kívül hagyta a kéréseket. Egy férfi, aki megpróbált elhaladni mellette, hangos választ kapott:
— Mi van, nem tudsz kikerülni?!
De kikerülni lehetetlen volt — úgy elnyúlt, mintha az egész sort birtokolni akarná. A legrosszabb az volt, hogy a lábának iszonyatos szaga volt. Olyan erős, hogy egy nő a túloldalon sálba temette az arcát, és egy gyerek mögöttem megkérdezte az anyját:
— Anya, miért van olyan szag, mintha valaki sosem cserélne zoknit?..
Tűrtem, ameddig tudtam. Aztán rájöttem, hogy ezt nem lehet így hagyni, és meg kell leckéztetni ezt a szemtelen nőt. Folytatás az első kommentben 👇👇
Megnyomtam a stewardess hívógombját.
— Elnézést, — mondtam, — ez az utas eltorlaszolja a folyosót, és nem hajlandó elvenni a lábát. Talán fizetnie kellene ezért az ülésért, ha egyszer elfoglalja?
A stewardess udvariasan, de határozottan szólt neki. A nő forgatta a szemét és morgott:
— De hát nem ülök itt. Nem fogok fizetni. Jogaim vannak.
Ekkor közbeszólt a szomszédja, aki mindent hallott:
— Nem, nem, nem lehet csak úgy elfoglalni más helyét. Intézzük hivatalosan a fizetést. Ha nem egyezik bele, le tudom videózni.
A nő elfehéredett. A stewardess ezt kihasználva hívta a vezető utaskísérőt.
Végül tényleg ki kellett fizetnie a plusz helyet hivatalosan, az aktuális ár szerint. Ez majdnem annyi volt, mint a saját jegye. Ezután végre rendesen ült le.
Amikor a stewardess elment, a kabin hátuljából visszafogott taps hallatszott. Az emberek mosolyogtak, egymásra néztek, és a túloldali nő halkan odasúgta nekem:
— Köszönöm. Már nekem is kezdett elfogyni a türelmem.
