Éjjel egy hajléktalan férfi követett engem — koszos ruhában és mezítláb volt: a gyalogos aluljáróban végül utolért, és olyasmit tett, amitől még ma is sokkban vagyok 😲😨
Este kilenc óra körül tartottam hazafelé. Az utca már sötétségbe borult: a lámpák halványan világították meg a járdát, néhány járókelő sietve haladt, az autók pedig fénycsíkokat hagytak maguk után.
Ebben az órában egy nő számára nem mindig biztonságos az utcán lenni. Tudtam ezt, ezért gyorsan mentem, szorosan fogva a táskámat, és időnként hátranéztem. A szívem gyorsabban vert, mint máskor — éjszaka minden sokkal veszélyesebbnek tűnik.
Hirtelen nehéz lépteket hallottam mögöttem. Lassúak voltak, de határozottak. Egy férfi.
Gyorsítottam a lépteimen, és befordultam a sarkon, remélve, hogy csak a képzeletem játszik velem. De a lépések nem tűntek el — épp ellenkezőleg, egyre közelebb jöttek.
Óvatosan hátranéztem, és megláttam őt: egy ötvenes éveiben járó férfit, mezítláb, ősz, kócos szakállal és hosszú hajjal, koszos, szakadt ruhában. Egy hajléktalan volt.
Közvetlenül mögöttem jött, szinte lépésről lépésre, és amikor észrevette, hogy gyorsabban megyek, ő is felgyorsított. Éreztem, ahogy a vér a halántékomnál lüktetett a félelemtől. A mellkasom összeszorult, a légzésem szaggatottá vált. Úgy éreztem, a lábaim bármelyik pillanatban felmondhatják a szolgálatot.
— Istenem, csak ne velem történjen… — suttogtam, miközben átkeltem az úton.
De épp ott, a gyalogos aluljáró alatt, amikor hirtelen pirosra váltott a lámpa, utolért. Éreztem a nehéz kezét a vállamon, és összerezzentem, majdnem felkiáltottam.
— Mit akar? — szakadt ki belőlem. — Ha pénz kell… vigye a táskámat! Csak ne bántson, kérem!
De amit a hajléktalan férfi ezután tett, teljesen sokkolt 😱😱
👉 Folytatás az első kommentben 👇👇
A férfi felemelte a kezét, és megláttam a tenyerében egy pénztárcát. Az én pénztárcámat!
Megpróbált megszólalni, de csak érthetetlen hangok jöttek ki a száján. Repedezett ajkai alig mozogtak, miközben halkan motyogott valamit, ami így hangzott:
— …találtam… leesett…
Akkor mindent megértettem. Egyszerűen nem tudott beszélni. Valószínűleg elejtettem a pénztárcámat, amikor kijöttem a boltból. Ő észrevette, és mezítláb követte a hideg aszfalton, anélkül, hogy képes lett volna szólni.
Megdermedtem. Egy pillanattal korábban még veszélyesnek hittem, de kiderült, hogy csak vissza akarta adni, amit elvesztettem.
Szégyelltem magam a félelmem miatt, és amiért a külseje alapján ítéltem meg egy embert.
Aznap este megtanultam valamit: néha a legfélelmetesebb találkozások a legemberségesebbek.
