Észrevettem egy kutyát, aki a bolt közepén ült pórázzal, de gazda nélkül: el akartam vinni magammal, de akkor odalépett az üzletvezető, és elmondta a szörnyű igazságot 😱😱
Csak egy szokásos bevásárlásra ugrottam be az élelmiszerboltba. Semmi különös — kenyér, tej, valami a teához. Minden úgy ment, mint máskor. Mentem a sorok között, hallgattam, ahogy a bevásárlókocsi nyikorog a kanyarokban, ahogy valaki a távolban az akciókról beszél. Eljutottam a háztartási részleghez — elemeket kerestem a távirányítóhoz.
És akkor megálltam.
Pont az eszközök polcainál, dobozok és villanykörték között, ott ült egy kutya. Egyszerűen csak ott ült mozdulatlanul, mintha a berendezés része lett volna. A póráz a földön hevert, úgy tűnt, épp most engedték el. De nem volt ott senki. Sem gazda, sem a sietős távozás nyoma.
Megdermedtem, várva, hogy valaki odarohanjon, nevén szólítsa, elnézést kérjen. De semmi nem történt. A kutya nyugodtan ült, és egyenesen rám nézett. Nem remegett, nem nyüszített. Csak… várt. Ez volt a legijesztőbb és egyben a legmeghatóbb.
Nem tudtam csak úgy továbbmenni. Volt rajta nyakörv — tehát volt otthona. Volt gazdája. Körülnéztem, elmentem a közeli részlegekhez, megkérdeztem az eladókat, de senki sem tudott semmit. Senki sem látta korábban. Senki sem tudta, hogyan került oda.
Már majdnem eldöntöttem — hazaviszem. Nem lehetett ott hagyni. Elkezdtem azon gondolkodni, hol fog aludni, mivel fogom etetni.
Ekkor odalépett az üzletvezető. Megállt mellettem, és halkan mondott valamit, amitől teljesen ledöbbentem, és tíz percig mozdulatlanul álltam. Folytatás az első kommentben 👇👇
— „Ó, elnézést, az öné? Ő Ricsi. A gazdája rosszul lett itt, a polcok között. Pár órája történt. Mentőt hívtunk, elvitték a kórházba. A kutya pedig maradt. Mindig együtt jöttek. Mindig kézben tartotta a pórázt. De amikor hordágyon vitték el… elengedte. A szegény állat nem tudta, hova menjen. Így hát ott maradt, várakozott.”
Olyan érzésem volt, mintha valami megszakadt volna bennem. Ricsi ott maradt. Egyedül. Parancs nélkül, magyarázat nélkül. De nem ment el. Ott ült, ahol utoljára látta azt, aki számára az egész világot jelentette.
Mennyi idő telt el? Hány vásárló ment el mellette, észre sem véve? És ő csak várt.
Felajánlottam az üzletvezetőnek, hogy hazaviszem a kutyát, amíg a gazdája vissza nem tér, és otthagytam a címemet és a telefonszámomat.
Bárcsak mindenki olyan hűséges lenne a világon, mint ez a kutya.
