Hogy ki tudja fizetni a fia drága műtétjét, egy fiatal nő elvállalta egy lebénult milliárdos ápolását: egy nap nedves szivaccsal törölgette a férfi arcát, majd a dereka felé nyúlt, hogy kigombolja a nadrágját, amikor a reménytelenül bénultnak hitt milliárdos hirtelen megragadta a kezét, és ezt suttogta… 😨
Néhány héttel korábban Mari még elképzelni sem tudta volna, hogy egy ilyen házban köt ki.
Korábban a város egyik legjobb magánkórházában dolgozott ápolónőként. Jó fizetése volt, stabil állása és tervei a jövőre nézve, aztán a kisfia súlyosan megbetegedett.
Az orvosok azt mondták, hogy a gyermeknek egy bonyolult műtétre van szüksége, amelyet a lehető leghamarabb el kellene végezni. Az összeg óriási volt, és a pénz, amelyet Mari évek alatt félretett, még a kezelés egy kisebb részére is alig volt elég.
Plusz műszakokat vállalt, ismerősöktől kért kölcsön, eladta a holmijait, de még így sem tudta összegyűjteni a szükséges összeget.
Egyik este, amikor a fia már aludt, Mari ismét álláshirdetéseket nézegetett, és váratlanul egy nagyon furcsa ajánlatra bukkant.
„Ápolónőt keresünk egy férfi folyamatos gondozására. Szállás magánházban. Egészségügyi végzettség előnyt jelent. Az átlagosnál jóval magasabb fizetés.”
Alatta olyan magas összeg szerepelt, hogy Mari először azt hitte, elírásról van szó.
Már másnap reggel felhívta a megadott számot.
A nő, aki felvette a telefont, rögtön figyelmeztette, hogy a beteg nagyon súlyos állapotban van.
— Teljesen lebénult, szinte egyáltalán nem reagál az emberekre, és az idő nagy részében csak egy pontot bámul. Semmi különösebben nehezet nem kell majd csinálnia. Ügyelni a tisztaságára, etetni, átöltöztetni, és néha kivinni a friss levegőre.
Néhány nappal később Mari megérkezett egy hatalmas, városon kívüli villába.
Csak akkor tudta meg, ki lesz a betege.
A hatvanéves Viktor az ország egyik leggazdagabb embere volt. Egykor építőipari cégek, szállodák és több nagyvállalat tulajdonosa volt, de körülbelül egy évvel korábban súlyosan megbetegedett, és hosszú kezelés után gyakorlatilag teljesen mozgásképtelenné vált.
Amikor Mari először belépett a hálószobájába, a férfi egy hatalmas ágyon feküdt az ablak mellett.
A szeme nyitva volt, de a tekintete teljesen üresnek tűnt.
Mari köszönt neki, bemutatkozott, és elmondta, hogy mostantól ő fog gondoskodni róla. Viktor semmilyen módon nem reagált. Nem fordította el a fejét, nem pislogott, és még csak rá sem nézett.
Az első napokban Marinak nehéz volt megszoknia ezt.
Minden reggel megmosdatta a férfit, segített neki enni, ágyneműt cserélt, átfordította, hogy ne alakuljanak ki sebek a bőrén, napközben pedig néha átültette egy speciális székbe, és kivitte a kertbe.
Néha Marinak az volt az érzése, hogy a férfi azt sem tudja, hol van, vagy ki áll mellette.
Így telt el majdnem három hét.
Mari már hozzászokott a munkához, és még félre is tudott tenni valamennyi pénzt a fia műtétjére. Egyik reggel azonban olyasmi történt, amit még a legrosszabb rémálmában sem tudott volna elképzelni.
Bevitt a szobába egy tál langyos vizet, benedvesített egy szivacsot, és óvatosan törölgetni kezdte Viktor arcát.
A férfi, mint mindig, teljesen mozdulatlanul feküdt. Mari megtörölte a homlokát, az arcát és a nyakát, majd félretette a szivacsot.
Aznap el kellett vinnie a beteget zuhanyozni, ezért lehajolt, és elkezdte kigombolni a ruháját.
Már éppen a derekán lévő gombhoz nyúlt, amikor hirtelen azt érezte, hogy valaki nagyon erősen megragadja a csuklóját.
Mari megdermedt. Néhány másodpercig még felnézni is félt.
Aztán lassan Viktorra pillantott.
A férfi keze, amely még egy perccel korábban élettelenül feküdt az ágyon, most szorosan fogta a csuklóját.
A férfi ajkai megremegtek. Aztán hirtelen olyasmit suttogott, amitől az ápolónő rémülten megdermedt 😳😧 A történet folytatása az első kommentben található 👇👇
— Csendben — mondta alig hallhatóan.
Mari elsápadt.
— Maga… maga érti, amit mondok?
Viktor pislogott.
Aztán óriási erőfeszítéssel ezt suttogta:
— Hívd a rendőrséget. De ne mondd el senkinek.
Mari érezte, ahogy jeges borzongás fut végig a hátán.
Tucatnyi kérdést akart feltenni, de a férfi enyhén megszorította a kezét.
— Nem vagyok lebénulva.
Mari csak bámulta őt, és nem értette, mi történik.
Viktor nagyon lassan beszélt, szinte minden szó után szünetet tartott.
Elmesélte, hogy néhány hónappal korábban furcsa dolgokat kezdett észrevenni.
Bizonyos tabletták és injekciók után elnehezült a teste, eltűnt a beszédképessége, majd egy idő után teljesen elvesztette az uralmat a karjai és a lábai felett.
Eleinte biztos volt benne, hogy valóban súlyos beteg.
Néhány héttel korábban azonban véletlenül kihagyott egy adag gyógyszert, és hirtelen újra érezni kezdte az ujjait.
Akkor értette meg először Viktor, hogy valami egészen más történik vele.
Attól a pillanattól kezdve színlelni kezdett.
Amikor tablettákat hoztak neki, a szájában tartotta őket, majd amikor egyedül maradt, kiköpte őket a párna alá vagy az ágy mögé.
A folyékony gyógyszereket néha észrevétlenül egy szalvétába köpte.
Napról napra egyre több érzés tért vissza a testébe.
Először kissé meg tudta mozdítani az ujjait, aztán a kézfejét, azon az éjszakán pedig először sikerült felemelnie a karját.
Mari hallgatta, és érezte, hogy a szíve egyre gyorsabban ver.
— Ki csinálja ezt? — suttogta.
Viktor az ajtó felé nézett.
Amióta Mari ismerte, most először nem volt üres a tekintete.
Valódi félelem volt benne.
— A feleségem.
Mari válaszolni sem tudott.
A folyosóról hirtelen léptek hallatszottak.
Viktor azonnal elengedte a kezét, és ismét teljesen mozdulatlanná dermedt az ágyon, ugyanazzal az élettelen arckifejezéssel.
Néhány másodperccel később kinyílt az ajtó.
Egy nő lépett be a szobába egy tálcával, amelyen egy pohár víz és több tabletta volt.
Rámosolygott Marira, és nyugodtan így szólt:
— Remek, már meg is mosdatta. Akkor itt az ideje beadni Viktornak a reggeli gyógyszerét.
Mari ránézett a tablettákra, majd a mozdulatlan férfira, és csak ekkor értette meg, miért voltak hajlandók ilyen hatalmas összeget fizetni neki ezért a munkáért.
