Kiemeltem a vízből egy kis medvebocs testét, de ami velem történt nem sokkal később, az igazi sokk volt 😱😱
Ahogy egy mély folyó partján sétáltam, valami furcsát vettem észre a víz felszínén. Egy kis medvebocs lebegett rajta.
Első gondolatom az volt, hogy a kicsi csak játszik, úszkál. De amikor közelebb mentem, rájöttem: egyáltalán nem mozdul, mozdulatlanul feküdt a vízen.
— Talán megfulladt… — motyogtam, és kinyújtottam a kezem, hogy kihúzzam.
Óvatosan a felszínre emeltem. Többször megbökdöstem, megráztam, remélve, hogy magához tér, de minden hiábavaló volt. Élettelennek tűnt.
Pontosan abban a pillanatban azonban valami szörnyű történt 😱😱 Folytatás az első kommentben 👇👇
Hirtelen egy nehéz, mély morgás hallatszott mögöttem. Libabőrös lettem. Lassan megfordultam — és megláttam őt.
A bokrok közül egy hatalmas medveanya lépett elő. A szemei haragtól izzottak, a lélegzete ziháló volt. Látta, hogy a bocsát tartom a kezemben, és azt hitte, én pusztítottam el.
Fülsiketítő üvöltéssel a hátsó lábaira állt. Úgy tűnt, mintha a föld is megremegett volna.
Rémülten visszadobtam a bocsot a vízbe, és rohanni kezdtem a part mentén. De a medve gyorsabb volt. Néhány másodperc alatt utolért, és a mancsával lesújtott a hátamra.
Éles fájdalom hasított a testembe — a karma mély sebeket hagyott. Alig bírtam talpon maradni, a vér átáztatta az ingemet.
De a félelem erőt adott. Berohantam az erdőbe, cikázva a fák között, míg végül hallottam, ahogy a morgása lassan elhalkul a távolban.
Amikor végül kiértem az útra, összeestem a földön, zihálva.
Abban a pillanatban értettem meg: soha nem szabad beavatkozni a vad természetbe. Ott más törvények uralkodnak. És az ember ott mindig idegen marad.
