Repültem a két hónapos kisfiammal, aki a repülés alatt folyamatosan sírt: a szomszédomnak ez nem tetszett, aztán váratlanul ezt tette…

Egy két hónapos kisfiammal repültem, aki az egész út alatt sírt – ez nem tetszett a mellettem ülő férfinak, de aztán váratlanul ezt tette… 😱😱

Aznap egyedül kellett repülnöm a két hónapos kisbabámmal. A férjem egy másik városban volt, mi pedig hozzá tartottunk. Nem volt más segítségem – sem rokonok, sem barátok a közelben. A hatórás repülőút örökkévalóságnak tűnt.

A kisfiam, aki általában nyugodt és csendes, aznap ingerlékeny volt – talán a nyomás, a zaj vagy egyszerűen csak a fáradtság miatt. Sokat sírt, nem tudott elaludni, én pedig minden erőmmel próbáltam nem sírni vele együtt.

Repültem a két hónapos kisfiammal, aki a repülés alatt folyamatosan sírt: a szomszédomnak ez nem tetszett, aztán váratlanul ezt tette...

Amikor a légiutas-kísérő kihozta az ebédet, eszembe sem jutott, hogy nyugodtan enni tudnék. A kisbabám végig a karomban volt – etetés, pelenkacsere, altatás.

Ez az én napi rutinom. Nem panaszkodom. De ezúttal mellettem egy öltönyös férfi ült – látszott, hogy fontos ügyben utazik. Fáradtnak és ingerültnek tűnt, mélyeket sóhajtott, rosszalló pillantásokat vetett ránk, motyogott valamit az orra alatt. Még rosszabbul éreztem magam. Ránézni sem mertem, nehogy még bűnösebbnek érezzem magam. Tudtam, hogy alig bírja ki, hogy ne kiabáljon rám.

Próbáltam tartani magam, míg egyszer csak rám nézett, és olyat mondott, amitől egy ideig szóhoz sem jutottam 😲😲

A folytatás az első kommentben 👇👇

Repültem a két hónapos kisfiammal, aki a repülés alatt folyamatosan sírt: a szomszédomnak ez nem tetszett, aztán váratlanul ezt tette...

– Adja ide a kisbabát. Fogom egy kicsit, maga pedig próbáljon meg aludni.

Megdöbbentem.

– Elnézést, köszönöm, nem szükséges… Bocsánat, hogy zavarjuk…

– Semmi baj – válaszolta. – Orvos vagyok. Gyermekorvos. Kettő van otthon. Tudom, milyen ez. A repülés stresszes, különösen az ilyen kicsiknek. Ne féljen, adja csak ide.

Óvatosan átadtam neki a fiamat. A férfi magabiztosan és nyugodtan tartotta. A kisfiam pedig – hosszú idő után először – elhallgatott és békésen elaludt a karjában.

Repültem a két hónapos kisfiammal, aki a repülés alatt folyamatosan sírt: a szomszédomnak ez nem tetszett, aztán váratlanul ezt tette...

Becsuktam a szemem, és majdnem egy órát aludtam. Ez volt a napom legjobb órája.

Többet alig beszéltünk. De amikor a gép ereszkedni kezdett, óvatosan visszaadta a kisbabámat, és azt mondta:

– Maga egy nagyon erős anya. Ne kételkedjen ebben.

És ezeket a szavakat sokáig nem fogom elfelejteni.

Értékelje ezt a cikket
( 28 assessment, average 4.71 from 5 )
Tetszett ez a történet? Kérjük, ossza meg ezt a bejegyzést családjával és barátaival!