39,5 fokos lázzal feküdtem, amikor az anyósom hideg vízzel leöntött, és megparancsolta, hogy keljek fel és fogadjam a vendégeket – ekkor tettem meg azt… 🫣😲
39,5 fokos láz, fájdalom az egész testemben, a torkom mintha smirglivel dörzsölték volna, a fejem szét akart robbanni, állandó zúgás a fülemben. Úgy döntöttem, betakarózom, és megpróbálok egy kicsit aludni, hogy legalább egy időre elfeledjem ezt a pokoli fájdalmat. Úgy tűnt, az alvás az egyetlen menedékem.
Először furcsa, nyomasztó rémálmaim voltak – mintha sűrű sárban gázolnék, miközben valaki egyre mélyebbre húz. De hirtelen jeges víz zúdult az arcomba. Összerezzentem, zihálva kinyitottam a szemem – és egy alakot láttam magam fölött.
– Még mindig alszol?! – a nyers, rekedt hang élesen hasított a fülembe.
Az anyósom volt. Arca kőkemény, ajkai vékony, majdnem fehér vonalba préselve, kezei ökölbe szorítva. Úgy állt fölöttem, mintha rajtakapott volna valami szégyenletesen.
– Kelj fel! – szinte kiabálta. – A vendégek egy óra múlva itt lesznek! Mindennek ragyognia kell! Takaríts, teríts meg! Ne ülj itt, mint egy lusta!
Szerettem volna mondani valamit, de nem volt erőm. Nehezen felültem, letöröltem az arcomról a hideg vizet, és éreztem, ahogy reszketek.
– Mama… 39,5 fokos lázam van… még a fejemet sem tudom felemelni… – a hangom gyenge volt.
Ő csak legyintett.
– Ugyan már! Mindenki megbetegszik. Én is beteg voltam, mégis mindent megcsináltam! Ne merj megszégyeníteni a vendégek előtt!
Abban a pillanatban valami eltört bennem. A szavai nemcsak kegyetlenek voltak – hidegek és közömbösek is, mint a víz, amit rám öntött.
És ekkor tettem valamit, amitől az anyósom pánikba esve bocsánatot kért – de engem már nem érdekelt. 😱😨 Folytatás az első kommentben 👇👇
Lassan felálltam az ágyból. A lábaim remegtek, a világ úszott a szemem előtt. Szó nélkül elsétáltam mellette. Az éjjeliszekrényen ott volt a telefonom – felkaptam, és előtte hívtam a 104-et.
– Halló, mentők? Nagyon rosszul vagyok… majdnem negyven fokos láz, nagy gyengeség, torok- és fejfájás… igen, a címem…
Az anyósom felháborodva reagált:
– Mit csinálsz? Egy óra múlva itt a vendégsereg!
– Neked vendégeid vannak. Nekem gyulladásom és lázam van. És ez az én lakásom. – Először mondtam ki ezt hangosan, nyugodtan, tisztán, bocsánatkérés nélkül.
Miközben pakoltam a táskám, ő a konyhában járkált fel-alá, motyogva a „bolond menyéről”. De amikor húsz perc múlva megérkezett a mentő, készen álltam. Az orvos megmérte a lázam, megnézte a torkom, és azt mondta:
– Kórházba megyünk. Ez komoly.
Felvettem a kabátomat, és mielőtt kiléptem, ránéztem:
– Mire visszajövök, te és a vendégeid ne legyetek itt. És soha többé ne gyere be ide az engedélyem nélkül.
Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de én becsuktam magam mögött az ajtót.
