A apósomnak jubileuma volt – 60 éves. Nagy ünnepség, minden rokon meghívva. Egy héttel az esemény előtt telefonált nekem, hogy segítsek a főzésben.
— Persze, ha szabad leszek. Milyen napra terveztétek? — válaszoltam.
— Jövő péntekre, — mondta reménykedve apósom.
— Pénteken dolgozom, akkor nem tudok jönni.
— Semmi baj! Csütörtökön főzünk! — mondta örömmel. — És hogy pénteken nem leszel itt, az még jobb is. Kevesebbet költünk az ételre.
Ekkor éreztem, hogy ez már sok. Olyan mérges lettem a apósomra, hogy úgy döntöttem, hogy bosszút állok rajta, és elrontom a partit, amire még csak meg sem hívott. Íme, mit tettem.
Tovább a cikkhez a fotó alatt 👇
Csütörtökön elmentem segíteni. Együtt főztünk: saláták, főételek, előételek, desszert. Minden, ahogy kell. Csak… én kicsit módosítottam a dolgokat.
Nem mérgezés, persze, de elég ahhoz, hogy a végeredmény meglepő legyen: az édes pitében só volt, a salátában ecet olaj helyett, a húsba pedig annyi borsot tettem, hogy a szemem könnybe lábadt.
Pénteken egy órával a munka előtt érkeztem. A vendégek már gyülekeztek, az asztal roskadozott az ételtől. A apósom ragyogott. Ekkor felálltam, vettem egy poharat, és így szóltam:
— Kedves rokonok! Emeljük poharunkat a születésnaposra! Milyen okos és nagyszerű háziasszony! Minden, ami ma az asztalon van, ő készítette! Egyedül!
A vendégek tapsoltak. A apósom büszkén elvörösödött.
Aztán elkezdték megkóstolni az ételt.
Először apósom testvére köhögött, miközben a húst harapta. Aztán a nővére eltorzult arccal próbálta a salátát. A sóval készült pite végleg elérte a csúcspontot.
— Mmmm… eredeti, — mondta valaki, nem tudva, hogyan fejezze ki udvariasan a sokkot.
— Valószínűleg egy új recept? — tette hozzá egy másik.
A apósom csendben maradt, mintha a földbe gyökerezett volna. Én felálltam, mosolyogtam, és azt mondtam:
— Talán nem kellett volna visszautasítanom a segítségemet…
És elmentem a munkámra.
