A férjem és a családja úgy döntöttek, hogy „vicces” lesz, ha belöknének a jeges vízbe: beütöttem a fejem, fuldokolni kezdtem, és amikor nagy nehezen sikerült kimásznom a partra, ők ott álltak és nevettek rajtam 😲😢
A kapcsolatom a férjemmel és a rokonaival mindig normálisnak tűnt. Azt hittem, legalább valamennyire tisztelnek. De aznap minden világossá vált: soha nem volt bennük tisztelet. Egyszerűen hozzászoktak, hogy fölém helyezzék magukat — egészen addig, amíg egy „tréfa” majdnem az életembe nem került.
Aznap együtt sétáltunk a rakparton. Nagyon hideg volt, a víz jéghideg, és sűrű köd lebegett a felszínen. Arról beszélgettünk, milyen jó lenne a séta után betérni valahová melegedni és inni egy teát. Semmi sem utalt arra, mi fog történni.
Amikor felmentünk a stégre, a férjem hirtelen megállt, és a vízre nézve azt mondta:
— Vajon mély itt?
— Nem tudom — feleltem.
Elmosolyodott, közelebb lépett, és így szólt:
— Nézzük meg. Tudsz úszni, ugye?
— Most nem. Túl hideg van.
— De én azt akarom, hogy ússz. Vicces lesz.
Nem volt időm többet mondani. Hirtelen erősen meglökött a hátamnál fogva — leestem, beütöttem a fejem a deszkákba, és jéghideg vizet nyeltem. Sokként ért a hideg és a fájdalom — nem tudtam, merre van fent és lent.
A felszín felől nevetést hallottam. A férjem és a rokonai a stégen álltak, és arról beszéltek, „milyen ügyesen ugrottam”.
Amikor végre sikerült kimásznom a vízből, reszketve a hidegtől és a fájdalomtól, tovább gúnyolódtak rajtam. Senki sem jött oda segíteni.
Akkor értettem meg: ha most hallgatok, újra megteszik. Vagy még rosszabb vége lesz. Ezért tettem valamit, amit a férjem és a családja hamarosan keservesen megbánt 😱😨 Folytatás az első kommentben 👇👇
A csuromvizes, remegő ujjaimmal felhívtam a 112-t.
A hangom remegett, de a szavaim határozottak voltak:
— Emberölési kísérlet. A férjem belökött a vízbe. Beütöttem a fejem. Nevettek és nem segítettek. Azonnal kérek egy járőrt.
A rendőrség gyorsan megérkezett — valószínűleg mert hallották a hangomon, hogy nem viccelek.
A férjem megpróbálta „ártatlan tréfának” beállítani a dolgot, de a vizes ruháim és a fejsebem hangosabban beszéltek minden kifogásnál.
Azonnal letartóztatták a stégen. Az anyóson elsápadt, az apósom döbbenten állt. És akkor kezdődött az igazán érdekes rész — mindketten odarohantak hozzám:
— Kérünk, vond vissza a feljelentést… félreértés volt…
— Nem úgy gondolta… csak egy idióta… ne tedd tönkre az életét…
Én pedig ott álltam, beleburkolózva a jéghideg kabátomba, és úgy néztem rájuk, mint valakire, akitől már nem félek.
Ők egy „vicces tréfát” akartak. És kaptak egy büntetőeljárást.
