A fiú furcsa dobozt adott ajándékba a tanárnőnek, a többiek kinevették – de amikor a tanárnő kinyitotta, mindenki megdöbbent 😱😱
Az iskolaév végén a hetedik osztályos tanulók úgy döntöttek, hogy meglepik a tanárnőjüket egy kis ajándékkal. Szinte mindenki hozott virágot, ajándékdobozt vagy képeslapot. A levegőben ünnepi hangulat uralkodott, a gyerekek izgatottan beszélgettek arról, ki mit hozott.
Ekkor lépett az asztalhoz ő – egy csendes, visszahúzódó fiú, akinek a nevét sokan még el is felejtették. Rosszul tanult, pedig okos gyerek volt. Egyszerűen csak az történt, hogy az anyukája az elmúlt évben sokat betegeskedett, nem tudott segíteni neki a tanulásban – és nemrég meghalt 😥
A fiú arcán bizonytalan mosoly ült, kezében egy furcsa dobozt tartott, amit barna papírba csomagolt és régi ragasztószalaggal zárt le. Valaki az osztályból máris kuncogni kezdett. Valaki odasúgta:
— Megint a szegény valami vacakot hozott…
A tanárnő gépiesen átvette a dobozt, és már éppen köszönte volna meg, hogy félrerakja, mint általában. De a fiú szemében volt valami — egy reménnyel és aggodalommal teli tekintet — ami arra késztette, hogy azonnal kinyissa.
Amikor kibontotta a papírt és felemelte a fedelét, hirtelen csend lett az osztályban. Mindenki elhallgatott, a tanárnő pedig döbbenten nézett a fiúra 😲😲
(A folytatás az első hozzászólásban 👇👇)
A dobozban egy kopott, műköves karkötő és egy majdnem üres üveg olcsó parfüm volt.
— Ez… ez anyáé volt, — mondta halkan a fiú, nehezen találva a szavakat. — Csak arra gondoltam… hátha szeretné, ha önnél lenne…
Hátulról ismét nevetgélés hallatszott.
— Ez csak szemét, — súgta valaki.
Ekkor azonban a tanárnő arca megváltozott. Komoly lett. Lassan kivette a karkötőt, és felcsatolta a csuklójára. Aztán kinyitotta az üveget, és egy keveset a ruhájára permetezett.
— Olyan illata van, mint anyáé, — suttogta a fiú, és a szeme megtelt könnyekkel.
A tanárnő kihúzta magát.
— Nagyon kellemes illat, nem gondoljátok, gyerekek?
A teremben csend lett. Néhányan bizonytalanul bólintottak. A nevetgélés elhalt.
Attól a naptól minden megváltozott. A tanárnő gyakrabban nézett a fiú felé. Tanítás után külön foglalkozott vele, és elmagyarázta, amit nem értett meg az órán.
Megismerte a történetét: hogy a nagymamájával él, hogy az édesanyja egy hónapja meghalt, és hogy az apja még régebben elhagyta őket.
Idővel a fiú bátrabban kezdett felelni. A jegyei javultak. És ami a legfontosabb — hinni kezdett önmagában.
