“Anya, te teljesen megőrültél? Hamarosan unokákat kellene babusgatnod, és még a gyerekekről gondolkodsz!” – kiabálta a lányom a telefonban 😢
Már majdnem 50 éves vagyok, és nemrég kezdtem el járni egy 40 éves férfival. Megkért, hogy legyek a felesége, és igent mondtam. De van egy kis probléma: a leendő férjem gyerekeket szeretne 😲 A hozzátartozók és még a saját lányom is elkezdett bírálni, miután megtudták, hogy készen állok újra anyává válni. Olyasmit kellett tennem, amit egyáltalán nem bántam meg.
A folytatás a kommentben 👇👇
Mindig azt mondták, hogy a szerelem a fiatalok érzése. És én, ötven feletti nőként, is hittem ebben. De a sors mást rendelt.
Amikor a tengerparton nyaralás közben megismertem őt, a külföldi szerelmemet, elképzelni sem tudtam, hogy ez a találkozás meg fogja változtatni az életemet.
Ő tíz évvel fiatalabb nálam, és mindig úgy gondoltam, hogy ilyen korkülönbség elképzelhetetlen. De ő nem úgy nézett rám, mint mások. A tekintete tele volt tisztelettel, csodálattal és… őszinte szeretettel.
Abban az időben a magánéletem nem volt egyszerű. A volt férjemmel már rég elváltunk, amikor a lányunk még csak tíz éves volt. Most már felnőtt nő, boldog anya egy kislánynak.
Egész idő alatt a lányom nevelésére koncentráltam, karriert építettem, de egy napon rájöttem, hogy az életem nem ért véget a válással. És eldöntöttem, hogy megérdemlem a boldogságot.
Néhány hónap múlva a férjem megkért, hogy legyek a felesége.
Mindig gyerekeket akart. Tudtam, hogy fizikailag talán már nem tudunk gyereket vállalni, de voltak más lehetőségek.
De, mint mindig, vannak emberek, akiknek a véleménye már nem számít számomra – hozzátartozók, barátok, még a saját lányom is, aki azt gondolta, hogy a helyem az unokák körül van.
Egyszerűen abbahagytam a velük való kapcsolatot. Nem szabad elfelejtenem, hogy jogom van a boldogsághoz. Miért kellene korhatárnak lennie a szerelemnek és a személyes megvalósulásnak?
