A lány elkésett az állásinterjúról, mert segített egy idős férfin, de amikor megérkezett az irodába, majdnem elájult attól, amit látott 😱😱
Anna az állásinterjúra sietett. Ez nem csupán egy munka volt – ez volt az álmai állása, az esély, hogy megváltoztassa az életét, és kilépjen a soha véget nem érő alkalmi munkák köréből.
Már majdnem elérte a kereszteződést, amikor kiáltást és autók zaját hallotta. Az utca túloldalán egy idős férfi hirtelen megingott, a mellkasához kapott, és lassan az aszfaltra rogyott. A sofőrök dudáltak, valaki az ablakból kiabált, a járókelők elsiettek mellette, elfordították a tekintetüket, mintha abban reménykedtek volna, hogy ha nem veszik észre a bajt, az magától eltűnik.
Anna megtorpant. Az agya azt kiabálta: „Késésben vagy! Fuss!” De ő átrohant az úton, és leguggolt a férfi mellé.
– Rosszul van? – kérdezte remegő hangon, miközben a vállára tette a kezét.
Az öregember nehezen lélegzett, a szemei félig csukva voltak. Gyengén a zsebére mutatott:
– A tabletták… a pénztárcámban…
Anna visszatartotta a lélegzetét, és remegő ujjakkal turkálni kezdett az öreg kopott bőrtáskájában. Végül kitapintott egy apró üvegcsét. Gyorsan kivett egy tablettát, óvatosan a férfi szájába tette, és segített neki lenyelni.
– Lélegezzen… nyugodtan… Minden rendben lesz – suttogta, miközben visszatartotta könnyeit és a félelmet.
Néhány perc eltelt. A férfi légzése fokozatosan megnyugodott, az arca visszanyerte a színét. Kinyitotta a szemét, és hálásan Annára nézett.
– Megmentette az életem… – suttogta. – Hogyan hálálhatnám meg?
Anna elmosolyodott, de hirtelen felpattant, mintha hirtelen magához tért volna:
– Istenem… elkéstem…
Valamit motyogott bocsánatkérésként, és a metró felé rohant, miközben úgy érezte, hogy a szíve darabokra szakad a kétségbeeséstől. Ennyi volt. Az esély elszállt. Nem lesz második lehetőség.
Mégis elment az irodába. Csak hogy biztos lehessen benne, mindent megtett. Amikor Anna végül megérkezett az irodába, majdnem elájult attól, amit látott…
A folytatás az első kommentben 👇👇
Amikor odaért a recepcióhoz, a titkárnő kedvesen rámosolygott, és azt mondta:
– Elnézést, a vezetőség kicsit késik. Kérem, foglaljon helyet.
Anna alig tudta visszatartani a megkönnyebbült sóhajt. Leült, szorosan magához ölelve az aktatáskáját, és érezte, ahogy a feszültség lassan feloldódik benne.
Fél óra múlva kinyílt az ajtó. Belépett a szobába… ugyanaz az idős férfi. Frissen borotválkozva, elegáns öltönyben, magabiztosan tartva a sétabotját. Anna megdermedt.
– Jó napot kívánok – szólt mindenkihez. – Én vagyok a cég tulajdonosa. Elnézést a késésért. Egy rendkívül fontos esemény történt.
Ezután Annára nézett, rámosolygott, és bólintott:
– És íme az, aki nem félt megállni, amikor mások elfordították a fejüket. Aki valóban tudja, mit jelent a felelősség, a bátorság és az emberség. Anna, szeretnénk, ha a lehető leghamarabb nálunk kezdene dolgozni. Már bebizonyította, hogy méltó erre.
Anna nem hitt a fülének. A szemei megteltek könnyel. Megmentett egy embert… és váratlanul önmagát is megmentette.
