A nagymamám azt színlelte, hogy süket, hogy próbára tegyen minket – soha nem fogom elfelejteni a családom arcát, amikor összegyűltünk a végrendelet felolvasására 😱😱
A nagymamám nagyon gazdag volt, és a családból mindenki a vagyonára pályázott – különösen a nagybátyám és a nagynéném. Gyakorlatilag már élőben megmondták neki, hogy a házát akarják.
Sajnos a nagyi elhunyt. Néhány nappal a temetés után az ügyvédje behívta az egész családot az irodájába, hogy felolvassa a végrendeletet. Heten voltunk, és hét boríték meg hét kis doboz várt ránk egy hosszú asztalon.
„Foglaljanak helyet” – mondta az ügyvéd egy sejtelmes mosollyal. Volt egy olyan érzésem, hogy itt valami különös történik. Aztán felém fordult: „Neked a nagymamád valami mást hagyott. A többiek kinyithatják a borítékokat!” – jelentette be. Látnotok kellett volna a nagybátyám arcát, amikor kinyitotta a borítékját… Benne ez állt… Folytatás az első hozzászólásban 👇👇
A nagymamám erős akaratú, éles eszű, előrelátó és… elképesztően gazdag asszony volt.
A család tudott erről – és szinte mindenki azt várta, mikor hal meg végre, hogy megkapják a „megérdemelt” részüket. Különösen a nagybátyám és a nagynéném voltak türelmetlenek.
Egy évvel a halála előtt a nagymama azt mondta, elveszítette a hallását. Mindenki elhitte, de én észrevettem néhány furcsaságot. Például néha válaszolt olyan dolgokra, amiket „nem hallhatott” volna.
Egy alkalommal halkan beszélgettem egy barátommal telefonon, amikor hirtelen megjegyzést tett valamire, amit szinte suttogva mondtam a zárt ajtó mögött. Ekkor kezdtem gyanakodni.
Máskor, amikor a családi vacsorát készítettük elő, hallottam, ahogy a nagybátyám és nagynéném sunyin nevetve arról beszélgetnek, ki melyik szobát foglalná el a nagymama házában.
Úgy nevezték: „az öreg bolond”, és panaszkodtak, hogy „túl sokáig él”. Már közbe akartam lépni, amikor éreztem, hogy valaki figyel. Megfordultam – a nagymama állt az ajtóban és egyenesen a szemembe nézett. Nem szólt semmit. Csak bólintott és mosolygott.
Aznap este kettesben beszélgettünk. Kiderült, hogy nem csak színlelte – terve volt. Elkezdtük rögzíteni, miket mondanak a családtagok, amikor azt hitték, hogy „nem hallja” őket.
Minden bántó szót, önző kijelentést, sértést és számítgatást arról, hogyan „osszanák fel” a vagyonát. Ezeket a hangfelvételeket pendrive-ra mentettük. Pontosan hét darabra – mindenkinek egyet.
Egy héttel később a nagymama békésen elaludt örökre.
Néhány nappal a temetés után az ügyvédje behívott minket az irodájába. Az asztalon hét kis doboz és hét boríték volt. Az ügyvéd halvány mosollyal fogadott minket:
– Foglaljanak helyet. Mindenkinek van egy „ajándéka”. Kivéve téged – mondta rám nézve –, neked valami más jár. A többiek nyissák ki a borítékokat.
És ekkor kezdődött az igazi meglepetés.
Minden rokon kinyitotta a borítékját – mindegyikben egy pendrive volt. Mindenki egyszerre csatlakoztatta a sajátját a laptophoz. Hirtelen… a szobában felcsendültek a saját hangjaik.
Valaki arról beszélt, hogy le kéne bontani a házat, és eladni a telket. Más valaki kinevette a nagymamát, mondván, „már úgysem ért semmit”. Egy harmadik azt javasolta, „gyorsítani kéne a dolgokat”.
A szobára csend borult.
A nagybátyám elsápadt, mint aki szellemet látott. A nagynéném próbálta kihúzni a pendrive-ot, de már késő volt – mindenki mindent hallott. Az ügyvéd felállt, és nyugodtan azt mondta:
– A végrendelet szerint egyikük sem örököl egyetlen fillért sem. Az egész vagyon – a ház, a megtakarítások, a részvények és az értéktárgyak – az unokájára szállnak.
Felemelten, de nehéz szívvel léptem ki az irodából. Elveszítettem a nagymamámat, de megőriztem a méltóságát. És a rokonok arckifejezését… azt soha nem felejtem el.
