A repülőn egy lány a piszkos lábát tette a szabad ülés asztalkájára: udvariasan megkértem, hogy vegye le a lábát, de aztán durvábban kellett elmagyaráznom 😏😔
Nemrég egy rövid járaton utaztam — csak két óra volt, de ezt a repülést soha nem fogom elfelejteni. Először minden rendben volt: elfoglaltam a helyemet a folyosónál, a mellette lévő ülés üres maradt, az ablaknál pedig egy fiatal lány ült.
Kb. tíz perccel a felszállás után furcsán kezdett viselkedni. Először lassan levette a zokniját, aztán kigombolta és levette a pulóverét, rövid topban maradt. Aztán elővett ennivalót és olyan hangosan rágcsált, hogy úgy tűnt, szándékosan csinálja.
De a csúcspont az volt, amikor a piszkos, nyilván rég nem mosott lábát szégyentelenül felrakta a szabad ülés asztalkájára — pont az orrom előtt. A lábából olyan borzalmas bűz áradt, hogy majdnem hánytam.
Próbáltam kedvesen megoldani a helyzetet. Lehajoltam hozzá, és udvariasan megkérdeztem:
— Elnézést, nem vagy egyedül a kabinban, kérlek, tartsd tiszteletben a többi utast.
Ő csak megvetően fújt, és legyintett:
— Az ülés szabad, azt csinálok, amit akarok.
Elfogyott a türelmem. Kitaláltam egy egyszerű, de hatásos tervet, hogy helyre tegyem a pimasz lányt. 😬😢 Folytatás az első kommentben 👇👇
Felálltam, odamentem a légiutas-kísérőhöz, és kértem egy pohár meleg kávét. Visszatérve a helyemre, véletlenül — tényleg véletlenül! — ráöntöttem a kávét a koszos lábára.
A lány felugrott és kiabált:
— Mit csinálsz?!
Nyugodtan ránéztem, és azt mondtam:
— Elnézést, megbotlottam, de tudja, egy szűk repülőn jobb, ha az ember magánál tartja a lábát. Ez biztonságosabb és… udvariasabb.
A lány papírzsebkendővel törölte a lábát, és már nem merték kinyújtani, a repülés hátralévő részében csendben ült, mint egy egér.
Ez után az eset után egy dolgot értettem meg: néha nem szabad túl udvariasnak lenni, mert az emberek az udvariasságot gyengeségnek vélik.
