Néhány ember, amikor hozzánk jön, biztos benne, hogy a gyermeke nyugodtan fog ülni és nem okoz semmilyen kényelmetlenséget. Nemrégiben a szomszédasszonyom meglátogatott engem az unokájával. „Nyugodtan fog játszani, amíg mi beszélgetünk” – mondta. De hamarosan a „nyugodt és csendes” unokája igazi káoszt csinált a lakásomban.
Miután a lány mindent összetört, a nagymama zavarba jött, én mérges voltam, ő pedig sírt. Miután mindez történt, határozottan eldöntöttem: soha többé nem fogadok vendégeket gyerekekkel.
Elmondom, mit csinált a kommentek között lévő linkben 👇👇
Amikor hozzám jönnek a vendégek gyerekekkel, felkészülök egy kis káoszra. Azonban egyesek valamiért biztosak benne, hogy a gyerekük sosem fog gondot okozni, különösen, ha a látogatás rövid.
De a valóság egészen másképp alakult.
Egy nap a szomszédasszonyom, akivel már régóta barátok vagyunk, felhívott, és azt mondta:
— Otthon vagy? El akarom hozni az új vásárlásomat, hogy megmutassam!
— Persze, gyere, — válaszoltam, nem vártam semmi furcsát.
Pár perc múlva csengtek az ajtón. Amikor kinyitottam, ott állt a ragyogó barátnőm, de nem egyedül. Mellette egy kislány állt.
— Jaj, váratlanul elhozták az unokámat! De csak rövid ideig maradunk, nem fog zavarni, ugye? — mondta mosolyogva a szomszédasszony.
A gyerek valamit motyogott, és meghívtam őket a lakásba.
Tizenöt perc, ahogy az lenni szokott, egy órává vált. Nyugodtan voltam, szerettem volna beszélgetni, de a barátnőm unokája elkezdett zavarni. Igazi vihar volt. Futkározott a folyosón, és próbált minden sarokba benézni.
— Rajzolhatok? — kérdezte hirtelen.
Nem találtam filctollakat vagy ceruzákat, ezért hoztam neki egy jegyzetfüzetet és egy tollat. Öt percet rajzolt, majd elkezdett lapozgatni egy magazint, amelyet hamarosan a kísérletei áldozatává tett – szakadt oldalak repkedtek.
— Unokám, ne nyúlj semmihez, mert a néni többet nem hív meg minket! — kiáltott rá a nagymama, anélkül hogy abbahagyta volna a beszélgetést.
Ez a mondat gyanússá tett. Tehát a gyerek már máshol is így viselkedett?
Megkértem a szomszédasszonyt, hogy hívja oda az unokáját, de már késő volt. Egy hirtelen nyikorgást hallottunk. Rögtön a konyhába rohantunk.
A kislány a hűtő előtt ült, és egy műanyag polc a fagyasztóból, ketté törve, a földön hevert.
— Miért nyúltál hozzá? — kérdeztem, próbálva megőrizni a nyugalmamat.
A válasz könnyek voltak. A nagymama is zavarba jött, néhányszor megpaskolta a kislány kezét, és gyorsan megígérte, hogy a férje megjavítja.
Nem tudtam, mit mondjak. Mit kellett volna tennem?
