A vonaton mellém ült egy körülbelül 8 éves kisfiú, aki teljesen egyedül utazott: hívtam a kalauzt, hogy megtaláljuk a szüleit, de akkor kiderült valami szörnyű 😢😱
Aznap éppen haza tartottam egy üzleti útról. Borús idő volt, a vonat enyhén ringott, a kocsi félig üres volt. Az ablak mellett ültem, a szürke eget néztem, és azon gondolkodtam, milyen gyorsan rohan az élet, amikor valaki leült mellém.
Oldalra néztem – egy körülbelül nyolcéves kisfiú volt az. Egyedül. Se szülő, se táska, csak egy hátizsák az ölében.
– Szia. Kivel vagy?
Megrántotta a vállát.
– A nagymamámhoz megyek. Anya azt mondta, várjak rá… és elment.
– Mikor volt ez?
– Egy… két órája. Felszálltam a vonatra, ahogy mondta. De ő nem jött vissza.
A szemében nem voltak könnyek. Csak fáradtság. Mintha tudta volna, hogy ez fog történni.
Azonnal rossz érzésem lett. A fiú teljesen egyedül utazik egy másik városba, az anyja pedig eltűnt…
Rögtön hívtam a kalauzt. Ránézett a fiúra, aztán rám – és elsápadt.
A folytatás az első hozzászólásban 👇👇
– Megint te vagy az? Az anyukád még mindig nem jött vissza?
A fiú nem válaszolt. Úgy döntöttem, megkérdezem a kalauzt, mi történik.
– Ez a fiú… két napja utazik a vonatokon, és azt mondja, hogy az anyja hamarosan visszajön, de én még nem láttam őt. Az első megállónál hívom a rendőrséget.
🚨 Kiderült, hogy az anya otthagyta őt az állomáson, majd eltűnt. Később kiderült, hogy a bántalmazó férjétől, a fiú apjától menekült, és a fiút a nagymamához akarta elrejteni.
De nem sikerült – megijedt, eltűnt, a fiát pedig egyszerűen felszállította a vonatra anélkül, hogy érdekelte volna, mi történik vele.
Megtaláltuk a nagymamát. Eljött, sírva ölelte magához a fiút.
Én pedig… én mindvégig mellette voltam, hogy ne maradjon egyedül.
Azóta majdnem egy év telt el, és nagyon gyakran beszélgetünk. Az anyját még mindig keresik, de hiába.
