Anyukámnak születésnapja volt, de a munka miatt csak három nappal később jutott eszembe. Ahelyett, hogy felhívtam volna és bocsánatot kértem volna, úgy döntöttem, személyesen megyek ki a faluba, hogy felköszöntsem. Vettem egy nagy csokrot, és ajándék helyett pénzt akartam adni.
De amikor megérkeztem a házhoz, senki sem volt otthon. Hosszasan kopogtam, de anyu nem nyitott ajtót. A telefonja ki volt kapcsolva. A legrosszabb gondolatok kezdtek el a fejemben kavarogni. Mi van, ha soha többé nem látom? Milyen fiú vagyok én, ha még fel sem hívom az édesanyámat?
– Jaj, hát te mit keresel itt? – hallottam hirtelen egy nagyon ismerős hangot a hátam mögött.
A folytatás az első hozzászólásban 👇👇
Anyu mindent jelentett nekem. Amikor összeházasodtam a szerelmemmel, nagy összeget adott nekünk – eladta a földjét és odaadta a megtakarításait. Ennek köszönhetően tudtunk venni egy lakást Kijev külvárosában.
Aztán belemerültem a munkába. Üzlet, számlák, ügyfelek. Egy nap észre sem vettem, hogy elmúlt anyu születésnapja. Csak három nappal később esett le, és ordítottam a csalódottságtól.
Úgy, ahogy voltam, elindultam hozzá – vettem egy hatalmas csokrot, pénzt tettem egy borítékba, és elindultam.
De a ház sötét volt. Csengettem, kopogtam, majdnem betörtem az ajtót.
– Kisfiam, mit csinálsz itt? – hallottam hirtelen mögöttem.
Megfordultam – anyu állt ott egy szatyorral, amiből kilógott egy vekni kenyér.
– Anya! Hívtalak, de nem vetted fel!
– Ja, a telefonom beesett a kútba – legyintett. – Elvittem megjavíttatni… de minek is az nekem?
– Anya, én… elfelejtettem a születésnapodat.
Mosolygott.
– A lényeg, hogy most itt vagy. Gyere be, van egy kis tortám, főzök teát.
Nem rótt fel semmit, nem kérdezte, miért csak három nap múlva jutott eszembe. Csak teát töltött, kérdezett a feleségemről, a munkámról, az életemről.
A pénzes borítékot becsempésztem a táskájába, amikor nem figyelt.
Amikor elindultam, integetett a verandáról, és hirtelen megértettem – mindenem, amim van, az ő vállain nyugszik.
És megfogadtam: mostantól az ő vállai pihenni fognak.
