Átengedtem a helyemet az alsó fekvőhelyen a vonaton egy nőnek a gyermekével, de hamar megbántam a jó cselekedetemet 😢😔
Mindenki folyton azt ismételgeti, hogy a mai fiatalok neveletlenek, lusták, nem tisztelik az idősebbeket, és csak magukkal törődnek. De nemrég rájöttem: néha magadat kell tisztelned inkább, nem mások panaszaival foglalkozni, különösen, amikor az emberek visszaélnek a jóságoddal.
Egy nehéz vizsgaidőszak után tartottam hazafelé. Letettem az összes vizsgát, szinte alvás nélkül, és csak egy dologra vágytam — hogy útközben tudjak aludni. Külön vettem jegyet az alsó fekvőhelyre, hogy nyugodtan feküdhessek, és ne szenvedjek, mint a felsőn. Bementem a kocsiba, elhelyezkedtem, és már kezdtem elaludni, amikor a fülkébe belépett egy negyvenes nő egy legfeljebb hét évesnek kinéző kisfiúval.
A nő fáradtnak, de eltökéltnek tűnt. Amikor elrendezte a holmiját, kiderült, hogy csak felső helyjegyük van. Leült velem szemben, és azonnal elkezdte mesélni, mennyire szerencsétlen — fájt a háta, a fia nyugtalan, és egy gyerekkel fent lehetetlen aludni. Megkért, hogy adjam át a helyemet.
Megszántam. Segíteni akartam: felmásztam a felső fekvőre, és megpróbáltam aludni. De nem sikerült.
A kisfiú, az alsó fekvőhelyen elterülve, folyamatosan mocorgott, rugdosta a matracot és a fém tartókat, ami megrázkódtatta és rezegtette az egész szerkezetet. Ráadásul valami buta dallamot dúdolt egy számítógépes játékból, és nem állt meg a fecsegéssel. Eleinte tűrtem. Aztán összeszedtem a bátorságomat, és megkértem a nőt, hogy nyugtassa meg a fiát.
— Miért dramatizál ilyen sokat? — válaszolta fáradtan ingerülten. — Csak egy gyerek!
De a gyerek, mintha direkt csinálná, még inkább felkorbácsolódott — futkározott ide-oda a kocsiban, hangosan bekapcsolta a rajzfilmeket a telefonján, nevetett, ugrált.
Ekkor rájöttem, hogy többet nem fogom eltűrni, és megtettem valamit, amiről nem bánom. Soha többé ne mondjátok, hogy a fiatalok nem tisztelik a felnőtteket 😢😔 Folytatás az első kommentben 👇👇
Lemásztam a felső fekvőhelyről, és elmentem a kalauzhoz. Nyugodtan, kiabálás nélkül elmagyaráztam neki, hogy a jegyem szerint az alsó fekvőhely a helyem, önként átengedtem, de most már nem tudok pihenni, mert a nő nem hajlandó vigyázni a gyerekére.
A kalauz bement a fülkébe, ellenőrizte a jegyeket, ránézett a nőre, és határozottan mondta:
— Asszonyom, az ön helye a felső fekvőhely. Kérem, foglalják el a megvásárolt helyeket.
A nő tiltakozni próbált, de a kalauz nem engedett. Végül sóhajtva felmászott a felső fekvőre, magával vitte a fiút, és végre újra lefeküdhettem az alsó fekvőhelyemen.
Azóta határozottan eldöntöttem: soha többé nem áldozom fel a saját kényelmem másokért.
