Az anyósom minden látogatásakor átlátszó zacskóban hozott pisztáciát az ötéves lányomnak: eleinte azt hittem, ártalmatlan csemege, amíg egy nap a lányomnak szörnyen meg nem fájdult a hasa 😨😱
Pontosan tudtam, hogy az anyósom nagyon szereti és imádja az unokáját. Hetente egyszer jött látogatóba. Együtt játszottak, beszélgettek megállás nélkül — minden teljesen normálisnak tűnt. De volt egy apró részlet, ami időről időre aggasztott.
Az anyósom mindig ugyanazzal az átlátszó zacskó pisztáciával érkezett. A lányom minden alkalommal ujjongott, mintha ez lenne a legvártabb ajándék.
Mindig egy kicsit zavart, hogy a zacskón nem volt semmilyen címke vagy jelölés — csak egy egyszerű átlátszó tasak.
Egyszer nem bírtam tovább, és megkérdeztem:
— Mama, hol veszi ezeket?
— Egy ismerősömtől a piacon, — válaszolta hanyagul. — Nagyon finom és természetes, nem olyan, mint a bolti, ami tele van vegyszerrel.
Nem vitatkoztam vele. A nagymamák már csak ilyenek — mindent szeretnek, ami „természetes”.
De egy nap, egy újabb látogatás után, a lányom panaszkodni kezdett a hasfájásra. Sírva, görcsölve feküdt, és én pánikban rohantam vele a kórházba. Ott valami szörnyű dolgot tudtunk meg 😲😱 Folytatás az első kommentben 👇👇
Az orvos sokáig csendben nézte a vizsgálati eredményeket. Aztán rám nézett, és megkérdezte:
— Biztos benne, hogy a gyerek nem szed semmilyen gyógyszert?
— Természetesen nem! Hiszen csak öt éves!
Ekkor olyasmit mondott, amitől megfagyott bennem a vér: a vérében erős nyugtatószerek nyomait találták. A dózisok kicsik voltak, de veszélyesek egy gyerek számára.
„Valaki rendszeresen adja neki ezeket” — tette hozzá az orvos.
Hazamentem, és azonnal kinyitottam az egyik megmaradt pisztáciás zacskót. Furcsa szaga volt — a diók mintha valami keserű folyadékban áztak volna. Összeszedtem mindet, és bevittük a laborba.
Másnap megérkezett az eredmény: a pisztáciák valóban tartalmaztak nyugtató hatóanyag-maradványokat.
Nem akartam elhinni. Amikor elmentem az anyósomhoz, őszintén meglepettnek, sőt, megijedtnek tűnt.
— Nem akartam semmi rosszat — kezdte. — A szomszéd mondta, hogy a kislányod túl izgága, ideges. Ez árt a szívének. Ő régen orvos volt. Azt gondoltuk, egy kis nyugtató nem fog ártani. Csak pár cseppet tettem a pisztáciákra…
Nem hittem a fülemnek.
— Gyógyszert adott neki orvosi engedély nélkül? És anélkül, hogy nekem szólt volna?!
— De hát szeretetből tettem! — kiáltotta szinte. — Nem akartam bántani, csak azt akartam, hogy kicsit nyugodtabb legyen!
Attól a naptól kezdve az otthonunk ajtaja bezárult előtte. A lányomnak hosszú időbe telt, míg teljesen felépült — testileg és lelkileg egyaránt.
Most már tudom: még a legjobb szándék is lehet veszélyesebb, mint bármilyen méreg.
