Őszintén bevallom: nem örültem az anyósom látogatásainak, bár mindig tisztelettel bántam vele. Havonta egyszer jött hozzánk néhány napra.
Régebben hétköznap érkezett, de most már a hétvégét is beleértve jött — valószínűleg, hogy azt is „kihasználja”.
Amikor a férjem közölte velem, felháborodtam:
— Szóval most már a hétvégi pihenésünket is tönkre fogja tenni?
— Miért mondasz ilyet? — morgott a férjem.
— Már hétköznap is felkeltett minket! Képzeld el, mi lesz hétvégén!
De kinevette a szavaimat. Később megbánta.
Pénteken megérkezett az anyósom. Szombaton reggel 6:45-kor zajokra ébredtem a konyhából.
Majd kopogás hallatszott az ajtón.
— Még mindig alszotok? — lépett be kopogás nélkül. — Mindjárt hét óra. Ideje felkelni…
— Ne haragudjon, nincs jogunk kicsit tovább aludni hétvégén? — kérdeztem bosszúsan. — Kérem, hagyja el a hálószobánkat.
— Anyaként és feleségként előbb kellene felkelned, mint mindenki más, és reggelit készíteni — korholt meg.
— Vagyis én, mint anya és feleség nem alhatok, de a férjem és a fiam igen? — válaszoltam felháborodva.
Az anyósom szipogott egyet, morgott valamit, és kiment.
Másnap reggel ugyanez történt. Zaj, és betoppanás a hálószobánkba.
Egész héten gondolkodtam, hogyan vehetném rá, hogy ne ébresszen fel minket hétvégén.
Hétfőn jött az ötlet, és izgatottan vártam a következő látogatást. Most elmesélem, hogyan tanítottam móresre a szemtelen anyósomat. A folytatás az első kommentben 👇👇
Ahogy mindig, péntek este megérkezett. Soha nem voltam még ilyen udvarias. És amikor este 8:50-kor lefeküdt — felhangosítottam a tévét maximumra.
Az anyós, meglepetten, kirohant a nappaliba:
— Mit képzelsz?! Nézd már az órát!
— Este tízig nem tilos a zaj — válaszoltam közönyösen.
— Én már alszom!
— Kérem, ne zavarjon.
Elém állt, és határozottan mondta:
— Legyen benned egy kis tisztelet! Pihennem kell!
— Akkor feküdjön le később — így nem fog hajnali hatkor ébredni — feleltem. — Pont ezt csinálja velünk minden szombaton!
— Most bosszút állsz rajtam?! — háborgott.
— Akár így is vehetjük — mondtam nyugodtan.
Este tízig nem halkítottam le a tévét. Másnap reggel vártam, hogy jöjjön felkelteni minket. De — csend.
A férjemmel délelőtt 11-ig aludtunk. Győzelem!
És te mit gondolsz, helyesen cselekedtem? Írd meg a véleményed kommentben 👇👇
