Egy 8 éves iskolás fiú 40 napig nem vette le a téli sapkáját a nyári kánikulában: az iskolai nővér megdöbbent, amikor végre levette a sapkát 😱😱
Az idő hirtelen megváltozott, a hőmérséklet elérte a harminc fokot. Az iskola udvarán a gyerekek pólóban és rövidnadrágban futkároztak.
Sofia, az iskolai nővér, az folyosón állt és tervezett vizsgálatot végzett. Aznap egy tanuló azonnal feltűnt neki.
Hosszú sötét nadrágot, vastag dzsekit és… egy kötött téli sapkát viselt. Pont azt, amit egész télen hordott. Ugyanaz a fazon, ugyanazok a kis bolyhok a szálakon. A sapka egészen a szemöldökéig fel volt húzva.
Sofia összeráncolta a homlokát.
— Szia, drágám — mondta lágyan, amikor belépett a rendelőbe. — Meleg van, nem szeretnéd levenni a sapkát?
A fiú hátrahőkölt. Mindkét kezével szorosan markolta a sapkát, mintha attól tartana, hogy erőszakkal elveszik tőle.
— Nem, köszönöm — motyogta. — Nekem… muszáj benne lennem.
Sofia nem erősködött. Csendben elvégezte a vizsgálatot, de a szíve mélyén már aggódott. A fiú feszült volt, megrezzent, amikor a sapka egy millimétert is elmozdult. Mintha valami szörnyűség bújt volna meg alatta.
Amikor a nővér végre levette a sapkát, egyszerűen megdöbbent attól, amit látott 😱😱
Folytatás az első kommentben 👇👇
Később, ebéd közben, odament a fiú osztályfőnökéhez.
— Én is aggódom. Ő minden nap hordja ezt a sapkát a tavaszi szünet óta. Előtte egyszer sem. Testnevelés órán hisztéria tört ki, amikor az edző megkérte, hogy vegye le. Úgy döntöttünk, hogy nem erőltetjük.
Sofia bólintott. Ez nem hagyta nyugodni. Este felhívta az orvosi kartonban szereplő számot.
— Jó estét. Az iskolai nővér vagyok a fiától.
— Nem beteg — szakította félbe egy férfihang. — Nem vagyunk azok, akik orvoshoz rohannak minden apróság miatt.
— Észrevettem, hogy még mindig hordja a téli sapkát a meleg ellenére. Talán érzékeny a fejbőre? Vagy más állapota van?
Hosszú csend következett. Aztán:
— Ez családi döntés. Nem az ön dolga. Tudja, hogy viselnie kell.
— Láttam egy foltot is a sapkán. Olyan, mintha vér lenne. Volt sérülés?
— Apró karcolások. Magunkról gondoskodunk. Nincs szükségünk az ön segítségére. Ne hívjon többé.
Egy héttel később az osztályfőnök berohant az egészségügyi szobába. Aggódott az arca.
— Nagyon fáj a feje — suttogta. — Fogja a fejét, ingatag, alig beszél.
A fiú az ágyon ült, a tekintete a padlóra szegeződött, a kezei a fejéhez nyomódva.
— Drágám, hallgass rám — térdelt le elé Sofia. — Meg kell néznem. Bezárjuk az ajtót, senki sem látja.
Nem válaszolt. Csak remegett. Aztán suttogta:
— Apa megtiltotta, hogy levegyem. Mérges lesz. A bátyám meg azt mondta… ha valaki megtudja — elvisznek. Ez miattam lesz.
Sofia mélyet sóhajtott, felvette a kesztyűt.
— Semmi rosszat nem tettél. Hadd segítsek, kérlek.
Behunyta a szemét és némán bólintott.
Amikor óvatosan meghúzta a sapkát, a fiú felkiáltott.
— Ráragadt… Fáj…
Oldat, kötés, fertőtlenítő. Sofia lassan, nagyon óvatosan dolgozott. A sapka nehezen engedett, mintha hozzánőtt volna a fejéhez.
Amikor végül levette — mindkét nő megmerevedett.
A sapka alatt nem volt haj. Csak égések. Tízesével. Mélyek, kerekek, gennyesek. Néhány friss, mások gyógyultak. Cigaretta nyomok. Vágott, összeragadt, gyulladt bőr.
— Uram Isten… — lélegeztek ki, miközben kezükkel eltakarják a szájukat.
A fiú csendben ült, csukott szemmel.
— Apa azt mondta, rossz voltam — suttogta. — És a bátyám vette a sapkát, hogy senki ne vegye észre… Azt mondta, hogy elmúlik…
Ugyanazon az estén a rendőrség elvitte az apát. Az orvosok megvizsgálták a fiút a kórházban. Biztonságos helyre helyezték.
