Egy hajléktalan egy furcsa dobozt talált a folyóban, és azt hitte, hogy szemét, de amikor kinyitotta, majdnem elejtette a meglepetéstől 😱😱
Egy hajléktalan, akinek kb. hatvan évesnek tűnt, óvatosan pakolta be a pecás felszerelését egy kopott, de erős hátizsákba. Ez a hátizsák sok mindent megélt — esőt, havat és forróságot. Benne voltak csalik, horgok, úszók, kukacok egy régi gyufásdobozban. A horgászat nem hobbi volt számára, hanem a túlélés módja.
Egy régi kopott esőköpenyt viselt, lábán pedig gumicsizmát, amit pár évvel ezelőtt talált a hulladéklerakón — az egyik kicsit kisebb volt a másiknál, de megszokta. A háta meghajlott a zsák súlya alatt, de a férfi kiegyenesedett, és elindult a folyóhoz, ahogy minden nap tette. Nem volt otthona, családja vagy munkája. Néha valaki forró teát vagy egy szelet kenyeret adott neki, de legtöbbször csak a folyóra támaszkodott.
Egy óra horgászat után, amikor bevonta a zsinórt, hal helyett egy kartondoboz akadt a horogra.
— Megint szemét — morogta maga elé.
A doboz nehéz volt. Egyértelműen volt valami benne, és az öreg már majdnem visszadobta, amikor furcsa hangot hallott.
Megfeszült. Óvatosan feltépte a nedves kartont, és a szíve egy pillanatra megállt. Belül volt…
Folytatás az első kommentben 👇👇
Belül egy reszkető, füleit befogó kicsi vörös macska ült. Sovány, vizes, ijedt szemekkel nézett rá, és nyávogott.
Az öreg nem szólt egy szót sem. Levette a kabátját, betakarta vele a reszkető macskát, és leült közvetlenül a víz mellé. Nem volt érzelgős, de valami ebben a kicsi életben megmozdította a régi, rozsdás lelkének ajtaját.
Megnevezte Őszikének.
Azóta minden megváltozott. Megosztotta vele a halat, éjszakára a kabátjába burkolta. A macska, a kinti élet ellenére, gyorsan megerősödött, és mindig követte őt — mintha árnyéka lett volna a farkával. Egyszer szó szerint meg is mentette az életét.
Azon a télen, amikor nagyon hideg lett, az öreg elájult egy padon a parkban. Gyenge, megfázott és éhes volt. Őszike nem ment el. Felugrott a gazdája mellkasára, dörgölőzött, nyávogott, nem távozott.
Egy arra járó nő észrevette a furcsa jelenetet, odalépett és hívta a mentőt. Az öreget újraélesztették. Később befogadóhelyre került, ahol meleg ételt és tiszta ágyat kapott. A macskát hagyták nála maradni.
Pár hét múlva, egy önkéntes tanácsára, takarítói állást kapott. A fizetés kevés volt, de elég. Őszike vele élt egy kis szobában a lakótelepen. Maga is csodálkozott, mennyit változott az élete.
Már nem horgászott. Most volt munkája, tető a feje felett, és — ami a legfontosabb — valaki, akiről gondoskodni akart.
