Egy idős hölgy a buszon kiabálni kezdett egy fiatal lánnyal, még a szüleit is sértegette, de a lány ezután valami váratlant tett 😱😱
Munka után, ahogy mindig, fáradtan mentem haza a busszal. Este volt, az utasok – hozzám hasonlóan – kimerültek, az arcukba boruló félhomályban a telefonjukat bámulták.
Egyik megállónál felszállt egy nő – körülbelül 60 éves lehetett, ápolt, divatos ruhában, szoros copfban, elegáns táskával. Természetesen nem volt szabad ülőhely. Hangosan felsóhajtott, megdörzsölte a derekát, és kritikus pillantást vetett a már ülőkre. Senki nem mozdult.
A busz hátsó részében egy fiatal lány aludt – kócosan, nagy hátizsákkal és telefonnal a kezében. Tényleg aludt: nyitott szájjal, hátrahajtott fejjel.
A nő odament hozzá, és motyogott valamit. A lány nem reagált. Ekkor a nő megrántotta a haját, és kiabálni kezdett.
— Nem tanítottak meg tisztelni az időseket?! – ordította, hogy mindenki hallja.
A lány felriadt, felnézett, és zavartan körbenézett.
— Aludtam… Csak kérnie kellett volna — mondta nyugodtan, halkan.
Csend. A buszon megfagyott a levegő. A nő valószínűleg gyengeségnek vélte a lány nyugalmát.
— Szemtelen vagy! Hálátlanul nőttél fel! — folytatta még hangosabban.
A helyzet kellemetlenné vált. A lány mintha a székhez ragadt volna, de tekintete határozott maradt.
— Nem volt joga hozzám érni — mondta nyugodtan. — Átadtam volna a helyem, ha normálisan szól hozzám. De ön rögtön kiabálni és sértegetni kezdett.
A nő még dühösebb lett, és a lány szüleit kezdte szidni – hogy újra kellene őket nevelni, hogy milyen felelőtlenek voltak, hogy nem tanították meg viselkedni…
És akkor a lány olyasmit tett, amitől a nő elnémult, az utasok pedig ledöbbentek 😱😱 (folytatás az első kommentben 👇👇)
A lány elővette a vizespalackját, és határozott mozdulattal ráöntötte a nőre – nem hisztérikusan, de céltudatosan.
— Ne beszéljen a szüleimről — mondta halkan, de olyan határozottan, hogy dermedt csend lett a buszon.
A nő nem szólt semmit. Valaki idegesen felnevetett, másvalaki felszisszent.
— Most már elég lesz? — hallatszott egy férfihang hátulról.
Többen is megszólaltak:
— Csak aludt…
— Mit vétettek a szülei?
A nő kábán ült, az arca vizes volt, a sminkje elkenődött. A lány azonban nem diadalmaskodott – csak felállt, megigazította a hátizsákját.
— Tényleg átadtam volna a helyem. De senki nem szólt hozzám kedvesen — mondta, és leszállt a következő megállónál.
A csend, ami ezután következett, nyomasztó volt. Senki sem tudta, kinek van igaza. Mindenki csak magában kérdezte: „És én mit tettem volna?”
A nő egy zsebkendővel törölgette az arcát. Talán valóban szenvedett, talán tele volt fájdalommal… Vagy csak belefáradt, hogy senki sem veszi észre.
A sofőr hátrafordult, és ennyit mondott:
— Még egy ilyen jelenet, és mindenkit leszállítok. Elég volt. Én fáradtabb vagyok az élettől, mint ti mind együttvéve.
„És ha veled történne — kinek az oldalára állnál?”
