Egy kerekesszékes nő állt a busz mellett, és egy járókelő sem állt meg, hogy segítsen neki: a sofőr már éppen be akarta zárni az ajtókat és elindulni, amikor hirtelen valami váratlan dolog történt 😢😨
A busz megállt a megállóban, az ajtók kinyíltak, és az emberek sietve szálltak fel és le — ki munkába ment, ki más dolga után. A megálló szélén egy fiatal nő ült kerekesszékben.
Csendes reménnyel nézte az elhaladó embereket — talán valaki megáll, és segít neki felszállni a buszra. De senki sem figyelt rá. Néhányan telefonáltak, mások siettek helyet foglalni, megint mások egyszerűen úgy tettek, mintha nem látnák.
A sofőr a visszapillantó tükörből figyelte a jelenetet, és várt, hátha a lány valahogy be tud gördülni. Látta, ahogy próbálkozik, kicsit megemelni a széket, de segítség nélkül ez lehetetlen volt. Múltak a percek, és az utasok kezdtek türelmetlenkedni.
A buszban elégedetlen hangok hallatszottak:
— Miért nem indulunk már?
— El fogunk késni a munkából!
— Döntse el végre, hogy jön vagy marad!
A sofőr mélyet sóhajtott, még egyszer a lányra nézett, és már nyúlt is az ajtó gombjához, amikor hirtelen valami váratlan történt. 😲😢
Folytatás az első kommentben 👇👇
A busz hátsó részéből egy tiszta gyerekhang szólalt meg:
— Anya, miért nem segítünk?
Mindenki odafordult. A hátsó ülésen egy körülbelül hétéves kislány állt, arca az ablakhoz nyomódott. Integetett a kinti lánynak, és ismételte:
— Anya, miért nem segít neki senki?
Az anyja zavarba jött, halkan próbálta csitítani a gyereket, de a sofőr már rálépett a fékre, kinyitotta az ajtókat, és kiszállt. Utána a nő és a kislánya is leszálltak.
Odamentek a fiatal nőhöz, és hárman együtt óvatosan feltolták a kerekesszéket a rámpán. Az utasok csendben maradtak. Senki sem mozdult.
Amikor a nő végül bent volt, és megköszönte a segítséget, a sofőr a kislányra nézett, és azt mondta:
— Köszönöm, kicsim. Ha nem lettél volna te, elmentünk volna, és magára hagytunk volna egy embert az úton.
A busz elindult, és a csendben csak a motor halk zúgása hallatszott. De a levegőben ott lebegett az érzés, hogy valaki épp most emlékeztetett mindenkit arra: az emberi jóság nem az erőből fakad — hanem a szívből. ❤️
