Egy nő hívta a légiutas-kísérőt és panaszt tett rám, de néhány perccel később nagyon megbánta, amit tett 😨😲
Tudtam, hogy nem nézek ki valami jól. Láz, hidegrázás, száraz köhögés – minden egyszerre jött közvetlenül az indulás előtt. De a kirándulást lemondani lehetetlen volt: a jegyek megvoltak, a szálloda ki volt fizetve, a találkozók le voltak beszélve. Össze kellett szednem magam, és felszállni a gépre.
Csendesen leültem az ablak mellé, próbáltam nem zavarni senkit. Elővettem a vizemet, papírzsebkendőt tettem magam mellé, és felkészültem arra, hogy ezeket az órákat a lehető legnyugodtabban töltsem el.
De alig tíz perccel a felszállás után felháborodott hang hallatszott a kabinban:
— „Ez kibírhatatlan! Folyton köhög! Nem vagyok köteles ezt elviselni!”
Egy ötvenes éveiben járó nő, aki a folyosó túloldalán ült, teljes testével felém fordult, és elkezdett kiabálni:
— „Fertőző? Miért szállt egyáltalán fel a gépre?!”
Próbáltam nyugodtan válaszolni:
— „Elnézést, igyekszem halkabb lenni. Be fogok venni gyógyszert. Ha zavarja a hang, felvehetne fülhallgatót…”
— „Nem veszek fel semmit! Ez az én nyaralásom, és maga mindent tönkretesz!” – visította, minden utas figyelmét magára vonva.
Egy perc múlva már meg is nyomta a hívógombot.
Egy fiatal légiutas-kísérő lépett oda erőltetett mosollyal:
— „Jó napot, mi a probléma?”
A nő majdnem felugrott:
— „Köhög! Beteg! Valamit tennie kell! Én is kifizettem a jegyet!”
A légiutas-kísérő udvariasan bólintott és elment. Néhány perc múlva visszatért, de ezúttal komoly arccal. Nyilván egyeztetett a kapitánnyal. Ekkor a nő már megbánta, hogy egyáltalán szólt. 😲 A folytatás az első hozzászólásban 👇👇
— „Mivel nem veszélyeztethetjük a repülés biztonságát, és az utas nem érzi jól magát, szeretnénk mindenki számára a lehető legkényelmesebb megoldást… Ön egyszerűen átülhet!”
A nő azonnal elvörösödött és kiabálni kezdett:
— „Nem fogok átülni miatta! Én ezért a helyért fizettem!”
A légiutas-kísérő rám nézett és nyugodtan mondta:
— „Át tudjuk ültetni önt, ha nem bánja. Van egy szabad hely…”
— „Természetesen! Ültessenek át! Nem akarom ezt hallgatni az egész úton!” – ragyogott az elégedettségtől.
Bólintottam:
— „Rendben. Ha segít, nincs ellene kifogásom.”
— „Nagyszerű,” – mondta a kísérő –, „az egyetlen szabad hely az üzleti osztályon van. Ott kényelmesen pihenhet, vacsorát és italokat is kap. Kérem, kövessen engem.”
Felálltam, és néhány másodpercre csend lett a kabinban.
Ahogy elhaladtam a nő mellett, a szemem sarkából láttam, hogy az arca először megnyúlt, aztán az irigységtől és dühtől eltorzult. Motyogott valamit, de már senki nem figyelt rá.
Kényelmes széken helyezkedtem el, kaptam takarót, forró mézes teát, később pedig egy illatos vacsorát. Néhány óra nyugalom és kényelem várt rám.
