Észrevettem egy anyamedvét az út mellett, aki mintha integetett volna a mancsával: először megijedtem, és el akartam onnan menni, de hirtelen észrevettem valami furcsát 😲😱
Hazafelé tartottam egy jól ismert úton. Itt általában nyugodt a környék: alig járnak autók, csak erdő és friss levegő mindenütt. Egy teljesen átlagos nap volt, semmi nem utalt arra, hogy bármi különös történhetne.
De egyszer csak valami fekete keltette fel a figyelmemet az út szélén ülve. Közelebb érve rájöttem, hogy az… egy anyamedve. A hátsó lábain ült, és mintha integetett volna felém a mancsával.
Először azt gondoltam, talán megszökött egy cirkuszból, vagy csak kijött az erdőből — a rémülettől majdnem megállt a szívem. Már majdnem a gázra léptem, hogy elhajtsak, de akkor észrevettem valami furcsa és ijesztő dolgot.
Folytatás az első kommentben 👇👇
A medve nem tűnt agresszívnak. Épp ellenkezőleg — mintha meg akarta volna ragadni a figyelmemet, szinte könyörgött.
Megálltam. Ekkor lassan felállt, és elindult az erdő felé, közben többször hátranézett, mintha ellenőrizte volna, követem-e. A kíváncsiságom és egy belső megérzés nem hagyta, hogy elmenjek.
Néhány méterrel arrébb, ahol a fák egy kicsit ritkultak, megláttam egy medvebocsot. A fejére szorult egy műanyag edény — a kicsi kétségbeesetten rázta a fejét, próbált megszabadulni, de nem sikerült neki.
Akkor értettem meg: az anyamedve nem támadni akart, hanem a bocsának kért segítséget.
Lassan próbáltam közelíteni, nehogy megijesszem az anyát, és óvatosan levettem az edényt a bocs fejéről.
A medve azonnal odament a kicsihez, megnyalogatta, hogy megnézze, minden rendben van-e, majd lassan eltávozott vele vissza az erdőbe.
Mielőtt teljesen eltűnt volna a fák között, még egyszer rám nézett — a tekintetében valami hálaszerűt láttam.
Néhány másodpercig még ott álltam, hogy kifújjam magam, aztán gyorsan visszamentem a kocsihoz, és hazahajtottam. Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni.
