A barátnőim azt mondták, hogy elvesztettem az eszemet, amikor újra elkezdtem figyelni a férfiakra. 54 éves vagyok, a férjem elhagyott. Egyszerűen csak újra nőnek akartam érezni magam – szépnek, kívánatosnak, fontosnak.
Ekkor lépett be az életembe Viktor. Szomszédok voltunk, néha összefutottunk a parkban. A beszélgetéseink egyre hosszabbak lettek, a pillantásaink egyre melegebbek. Végül elhívott egy randira.
Úgy döntöttem, hogy a találkozót az otthonomban tartom. Egész nap egy különleges vacsorát készítettem, gyertyákat gyújtottam, kiválasztottam a legszebb ruhámat.
Pontban hét órakor megszólalt a csengő. Kinyitottam az ajtót… és ledermedtem. Erre aztán egyáltalán nem számítottam. A folytatás a kommenteknél👇👇
54 éves vagyok, magabiztos, tapasztalt nő. 26 évig házas voltam, de egy ponton rájöttem: ennél többet érdemlek. Nem hoztam elhamarkodott döntéseket, nem cselekedtem meggondolatlanul.
Megvártam, amíg a fiam egyetemre megy és elköltözik, majd összepakoltam és eljöttem.
Volt egy kis lakásom, amit édesanyám hagyott rám. Korábban a férjemmel azt terveztük, hogy ezt a fiunknak adjuk, de úgy döntöttem, hogy dolgozzon meg a saját otthonáért. Én pedig végre úgy élhetek, ahogyan szeretnék.
Eleinte szokatlan volt. A férjem vissza akart szerezni, megígérte, hogy minden más lesz, de nem akartam visszatérni a „börtönbe”. Elkezdtem nyitott szemmel járni, megtanultam szabadnak lenni és élvezni ezt az érzést.
A barátnőim azt mondták, hogy elvesztettem az eszemet, amikor újra elkezdtem figyelni a férfiakra. De én nő akartam lenni – szép, kívánatos, fontos.
Évek teltek el, és megismertem Viktort. Szomszédok voltunk, néha összefutottunk a parkban. A beszélgetéseink egyre hosszabbak lettek, a pillantásaink egyre melegebbek. Végül elhívott egy randira.
Úgy döntöttem, hogy a találkozót az otthonomban tartom. Lenyűgözni akartam őt a főzőtudományommal. Egy különleges vacsorát készítettem, gyertyákat gyújtottam, kiválasztottam a legszebb ruhámat. Izgatott voltam, de ugyanakkor egy kellemes estét vártam.
Pontban hét órakor megszólalt a csengő. Kinyitottam az ajtót… és ledermedtem. Viktor állt a küszöbön. Virágok nélkül. Csokoládé nélkül. Egyetlen apró figyelmesség nélkül.
— Komolyan, üres kézzel jöttél? — kérdeztem döbbenten.
— Miért, mi a baj? Már nem vagyunk gyerekek, — felelte enyhén csodálkozva.
— Pontosan, — mosolyogtam gúnyosan. — Viszlát.
Becsaptam az ajtót az orra előtt.
Dühös voltam. Hogy viselkedhet így egy felnőtt férfi? De az évek alatt megtanultam egy fontos dolgot: meg kell becsülni önmagunkat.
Ha egy férfi már az elején nem nőként tekint rám, hanem csak egy jó beszélgetőpartnerként vagy konyhai háziasszonyként, akkor később sem lesz jobb.
Később Viktor, megsértve és megalázva, mindenhol azt híresztelte, hogy beképzelt vagyok, és örökre egyedül maradok. Hát legyen. Inkább egyedül, mint valakivel, aki nem tud értékelni.
Talán egyszer még találkozom egy igazi férfival. Vagy már kihaltak?
Mit gondoltok, jól döntöttem?
