Megmentettem egy koszos, szerencsétlen állatot, azt hittem, csak egy egyszerű kiskutya… de amikor otthon megmostam, rémülten jöttem rá, hogy ez nem kutya volt, hanem… 😱😱
Egy vegyi anyagokat gyártó üzemben dolgozom. A gyár majdnem az erdő szélén áll — a kaputól a folyóig mindössze tíz perc séta. Gyakran megyek haza munka után azon az úton, ami a folyó mentén vezet.
Aznap este borongós volt az ég, és könnyű köd lebegett a víz felett. Már éppen a híd felé akartam fordulni, amikor a part közelében valami furcsát vettem észre — egy sárból, fűből és szőrből összegyúrt csomót.
Először azt hittem, csak szemét, de hirtelen megmozdult. Közelebb mentem… és láttam, hogy lélegzik.
Egy apró, csuromvizes kis teremtmény volt. A bundája teljesen összeragadt a kosztól, a fülei lekonyultak, a szemei alig voltak nyitva.
— Szegény kis kutya… — suttogtam.
Valószínűleg valaki kidobta, talán meg is próbálta a folyóba fojtani — hisz ott volt közvetlenül a part. Szörnyen megsajnáltam.
Óvatosan felemeltem — a kis teste meleg volt, de reszketett. Halkan nyüszített, és bizalommal bújt a kezemhez. Beletekertem a kabátomba, és sietve hazamentem.
Egész úton remegett ez a piszkos kis lény, talán a hidegtől, talán a félelemtől.
Otthon először is engedtem egy kád meleg vizet, hogy megmossam. Amikor a víz a bundájához ért, a sár lefolyni kezdett — és akkor döbbentem rá, hogy amit a kezemben tartok, az nem kiskutya. 😱 Rémülten ismertem fel, mi is ez valójában… 😨😨 Folytatás az első kommentben 👇👇
Eleinte csak örültem, hogy végre láthatom, milyen színű a bundája — a szürke-barna réteg alatt sűrű, hamuszürke szőr jelent meg. De minél tovább mostam, annál furcsább érzés fogott el.
A szőr túl sűrű, túl durva volt — nem olyan, mint a kutyáké. A fülei hegyesek voltak, és kicsit hosszabbak a szokásosnál. A mancsai pedig… nagyok, erős karmokkal.
Megálltam. A kicsi rám emelte a tekintetét — borostyánszínű szemei ragyogtak a fürdőszoba félhomályában. Halkan morgott.
A szívem majdnem megállt. Ez nem volt kiskutya.
Óvatosan beletekertem egy törülközőbe, és felhívtam egy ismerős állatorvost, mondván, hogy „egy sebesült kutyát találtam az erdő közelében”. Azonnal fogadott minket.
A rendelőben az orvos csak egy pillantást vetett az állatra, és az arca rögtön megváltozott. Megdermedt, majd halkan így szólt:
— Ez nem kutya… ez egy farkaskölyök.
Elállt a lélegzetem. Egy igazi kis farkas. Kimerült volt, gyenge, de az orvos szerint életben marad — és valószínűleg a falkája valahol a közelben van.
Másnap reggel visszavittem oda, ahol megtaláltam. Letettem a hordozót a fűbe, és kinyitottam az ajtaját. A farkaskölyök kimászott, még egyszer rám nézett — majd elfutott az erdő felé. 🌲
