Mielőtt elhagyta volna ezt a világot, az idős férfi, aki tolószékben ült, el akart búcsúzni a lovától – de abban a pillanatban, amikor átölelte hűséges barátját, valami teljesen váratlan történt 😱😱
Az orvosok azt mondták, már csak néhány napja van hátra. A fia és a lánya már felkészültek a legrosszabbra, miközben az öreg csendben ült az udvaron, és a semmibe meredt. Légzése nehézzé vált, tekintete fáradt volt. Úgy tűnt, beletörődött a sorsába.
Ekkor azonban a szomszédok elhozták régi barátját – a lovat, akivel egész életét megosztotta. Húsz évvel korábban még ezzel a lóval szántotta a földeket, járt a szomszéd faluba, és vitte az unokáit lovagolni. Azóta elválaszthatatlanok voltak. Amikor a szomszédok megtudták, mennyire hiányzik neki a lova, úgy döntöttek, meglepik.
A ló halkan lépett oda, patái szinte nesztelenek voltak, mintha tudta volna, hogy nem szabad megzavarnia gazdáját. Lehajtotta a fejét, és meleg orrát a férfi arcához érintette. Az öreg lehunyta a szemét, és suttogta:
— Köszönöm, barátom… mindent. Bocsáss meg, ha valaha hibáztam ellened…
És abban a pillanatban megtörtént a lehetetlen. 😨😱 (Folytatás az első hozzászólásban 👇👇)
A ló kissé hátralépett, majd óvatosan a fogai közé vette a kantárt, és a férfi kezébe adta. Ez volt a régi jelük: régen, amikor a gazda nyeregbe készült ülni, a ló mindig ezt tette — mintha maga hívná sétára.
Most azonban ez őrültségnek tűnt: az öreg tolószékhez volt kötve, és alig bírta megemelni a kezét. Mégis megszorította a kantárt, a ló pedig lassan letérdelt, hogy lehetővé tegye gazdájának, hogy a hátára feküdjön. A szomszédok dermedten figyelték, alig hitték el, amit látnak.
Néhány percre csoda történt. Az öreg beszívta az ismerős illatot, érezte az állat erejét maga alatt, és a szél lágyan fújt végig ősz haján. Egy pillanatra újra fiatal, szabad és élő volt. Egy mosoly, amelyet rég nem láttak, felragyogott az arcán.
Amikor a ló óvatosan visszahelyezte őt a tolószékbe, a férfi lehunyta a szemét – betelve békével és boldogsággal.
Néhány órával később elment… de nem az ürességbe, hanem mosollyal és hálával – élete utolsó sétája után, hű barátja oldalán.
