Az új szomszéd kavicsot öntött a házunk elé. Udvariasan kértem, hogy takarítsa el, de bocsánatkérés helyett a szomszéd gúnyos mosollyal az ajtóra mutatott:
— Ez az én problémám. Akkor oldom meg, amikor úgy érzem, hogy szükséges.
Ekkor rájöttem, hogy ezzel az emberrel nem lehet békésen megegyezni. Így aztán meg kellett tennem valamit, amiről egyáltalán nem bánom. A szomszéd kezdte kerülni a közvetlen kommunikációt.
Folytatás a kommentekben lévő linken 👇👇
Néhány évvel ezelőtt egy férfi költözött a csendes falunkba, aki felforgatta a világunkat.
Ahogy később megtudtuk, az új szomszéd egy volt katona volt. Ő és a felesége azonnal felkeltették a szomszédok figyelmét. Az emberek gyanakodva nézték őket: túl sokat különböztek a helyiekhez képest.
De őszintén szólva, nem értettem, miért van ennyi előítélet irántuk. Legálisan vásárolták meg a telket, nem zavartak senkit.
Kezdetben az új szomszéd nem sietett az építkezéssel. Csak két év után kezdte el az alapozást. Később megjelent a kerítés, és elkezdődtek az építőanyagok szállításai: homok, föld, kavics.
Az ő telke tele volt mindezzel. És így egy szombaton, amikor a nyaralónkhoz érkeztünk, egy “kedves meglepetés” várt ránk: egy hatalmas kupac kavics tornyosult közvetlenül a kapunk előtt.
Az első gondolatom az volt, hogy azonnal rendezzem el a problémát, de úgy döntöttem, hogy másnapra halasztom. Szombat reggel elmentem a szomszédhoz, kopogtam a kapuján. Kinyitotta, és én, próbálva megőrizni a nyugalmamat, megkérdeztem:
— Hogyan kerülhetett egy hegy kavics a kapunk elé?
Rám nézett teljesen nyugodtan, és így válaszolt:
— Hát, a saját kapum előtt nem tudom kiönteni, mert ott járnak a kamionok. De nálatok itt úgyis szabad hely van.
A szavai egyszerűen szóhoz sem jutottam.
— Azonnal takarítsd el, — mondtam. — Nekem nem kell ez a rendetlenség a házam előtt.
De bocsánatkérés helyett a szomszéd gúnyosan az ajtóra mutatott:
— Ez az én problémám. Akkor oldom meg, amikor úgy érzem, hogy szükséges.
Ekkor rájöttem, hogy nem tudok ezzel az emberrel békésen megegyezni. Nem akartam várni, amíg ő “úgy érzi, hogy szükséges”, ezért éjjel egy lapáttal áttelepítettem a kavics felét a saját telkünkbe.
Reggel a szomszéd döbbenten nézett. Ott állt a kapu előtt, és a csökkent hegyet nézte, próbálta felfogni, mi történt. Amikor odaért hozzám, nyugodtan mondtam:
— Mivel a kavicsot a kapunk elé öntötted, mostantól a fele az enyém. Tekintsd ezt bérleti díjnak.
Hosszú ideig hallgatott, majd valamit motyogott, mint:
— Okos, mi?
Most már van kavicsunk, amit esetleg a járda javítására használhatunk. A szomszéd pedig elkezdett kerülni a közvetlen kommunikációt.