„Tűnj innen, asszony! Az én századomban nincs hely az olyanoknak, mint te!” – kiáltotta élesen a kapitány egy fiatal katonának, de még csak elképzelni sem tudta, ki áll előtte 😱😱
A laktanyában fojtogató bűz terjengett: nedvesség, izzadság és régi füst keveréke. Vastag porréteg borította a padlót, a rozsdás vaságyak minden mozdulatra nyikorogtak, a katonák pedig a sarokban ültek, mintha elveszett árnyak lettek volna. Egyenruháik rongyosak voltak, csizmáik szétszakadtak, arcukon fáradtság és közöny tükröződött.
Anna, amint átlépte a küszöböt, érezte, hogy forr benne a düh. Erős és büszke hazavédőket várt, de helyettük nyomorba és kétségbeesésbe taszított embereket látott.
Határozottan a kapitány felé indult.
— „Miért élnek a katonái ilyen körülmények között?” – kérdezte élesen. „Hol vannak az egyenruhák, a rendes étel? Miért néz ki a laktanya úgy, mint egy disznóól?”
A kapitány összehúzta a szemöldökét, majd amikor rájött, hogy előtte csak egy védtelen lány áll, gúnyosan elmosolyodott:
— „És te ki vagy egyáltalán, hogy kérdezősködj? Nem félsz, hogy elveszíted a munkádat?”
— „Nem félek” – válaszolta határozottan Anna. „Undorodom attól, hogy szakadt csizmát hordjak és olyan ételt egyek, amit még a disznóknak is szégyen lenne odaadni. Ez engem és a bajtársaimat is érint. Mi szolgálni jöttünk ide, nem túlélni.”
A kapitány hirtelen lépett felé, a gallérjánál fogva megragadta és dühösen ráordított:
— „Tűnj innen, asszony! Az én századomban nincs hely az olyanoknak, mint te!”
De a kapitány nem is sejtette, hogy előtte nem egy hétköznapi lány állt… 😱😱 Folytatás az első hozzászólásban 👇👇
Anna nyugodtan a szemébe nézett, és így szólt:
— „Tévedsz. Éppen miattad jöttem.”
A kapitány zavartan pislogott.
— „Mi? Ki vagy te, hogy így beszélj egy feletteseddel?”
Anna elővette az igazolványát, és az orra elé tartotta.
— „Belső vizsgálati hadnagy vagyok. Számtalan panasz érkezett ön ellen. A katonái éheznek és rongyokban járnak, mert az alakulatnak szánt pénzek az ön zsebében kötnek ki. Maga tolvaj és áruló.”
— „Nincsenek bizonyítékaid” – motyogta a kapitány, de hangja megremegett.
— „Tévedsz” – válaszolta hidegen Anna. „Minden nálam van: dokumentumok, tanúvallomások, átutalási bizonylatok. Maga többé nem kapitány.”
E szavakkal letépte róla a váll-lapokat. Abban a pillanatban két katonai rendőr lépett a helyiségbe. A kapitány megpróbált elmenekülni, de lefogták és bilincset raktak rá.
A sarokban ülő katonák hosszú idő óta először felélénkültek. Szemükben újra remény csillant.
Anna rájuk pillantott, és határozottan kijelentette:
— „Mostantól új élet kezdődik számotokra. Itt többé nincs hely az árulóknak.”
