A múlt héten a szomszédom a 90. születésnapját ünnepelte. Úgy döntöttem, hogy felköszöntöm, vettem egy kis tortát, és elmentem hozzá. De amikor beléptem a házába, sokkolt a látvány, és egyszerűen sírva fakadtam 😢 Elmesélem, mi történt 👇👇
A múlt héten a szomszédom a 90. születésnapját ünnepelte. Nem voltunk nagyon közeli kapcsolatban, de azért elég jól ismertük egymást. Gyakran megálltam néhány szót váltani vele, vagy egyszerűen csak beszélgetni az élet dolgairól.
Mindig lenyűgözött az intelligenciája, kifinomultsága és érdekes történetei. Egy ilyen beszélgetés alkalmával tudtam meg, hogy közeleg a születésnapja.
A szomszédom egyedül élt: a férje rég meghalt, a gyerekei pedig különböző városokban éltek. Amikor megemlítette a születésnapját, világos volt, hogy nagy ünneplés nem lesz.
Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy mindenképpen felköszöntöm. Úgy gondoltam, hogy egy kis tortával meglepem, és legalább egy kis időre felvidítom.
Későbbre terveztem a látogatást, hogy legyen ideje a gyerekeinek is megünnepelni vele ezt a napot, hiszen olyan ritkán látja őket.
Amikor végül megérkeztem, a látvány, ami fogadott, kissé sokkolt. A ház gondosan kitakarítva, a levegőben házi sütemények és más ételek illata terjengett, és a szomszédom úgy tűnt, mintha valakit várna. De a szoba üres volt.
Egy fotelben ült, és tévét nézett, mintha próbálta volna elterelni a figyelmét valami szomorú gondolatról.
Amikor meglátott, az arca felragyogott az örömtől. Melegen rám mosolygott, és hellyel kínált. Az asztal, amelyet vendégek számára terített meg, azt mutatta, hogy nagy ünneplésre számított. De gyorsan rájöttem, hogy a családjából senki sem jött el.
Hosszasan beszélgettünk, és elmesélte, hogy senki sem hívta fel azon a napon. Sem a gyerekei, sem az unokái. Ez összetörte a szívemet.
Tovább maradtam nála, mint ahogy terveztem, hogy egy kicsit enyhítsem a magányát. Megkínált a saját készítésű ételeivel, én pedig próbáltam fenntartani a beszélgetést, hogy eltereljem a figyelmét a nehéz gondolatokról.
De amikor elmentem, egész éjjel nem tudtam aludni.
Ez a történet arra késztetett, hogy elgondolkodjak: gyakran természetesnek vesszük szeretteinket, anélkül hogy belegondolnánk, mennyire szükségük van a figyelmünkre. Látogassák meg szüleiket, hívják fel őket gyakrabban. Nekik ez sokat jelent. Hiszen egy nap már késő lehet.
