Egy ápolónő a halottasházban, azt gondolva, hogy senki sincs a teremben, el akarta lopni az elhunyt drága gyűrűjét… de amikor megérintette a férfi kezét, rémülten dermedett meg 😱😲
Egy fiatal férfi testét éppen most hozták be a halottasházba. A jelentésben szárazon és érzelemmentesen ez állt: „Szívleállás.”
Az ápolónő belépett a helyiségbe, hogy előkészítse a testet a további eljárásokhoz.
Felvette a kesztyűjét, megigazította a maszkját — és hirtelen megmerevedett. A hideg fémasztalon egy fiatal, rendkívül jóképű férfi feküdt — mintha csak aludna.
De leginkább valami más vonta magára a figyelmét — egy arany jegygyűrű a férfi ujján.
Azonnal felismerte a márkát. Az ilyen gyűrűk egy vagyont értek — még a legolcsóbb is az ő ötéves fizetésének felelt meg.
Az ápolónő tudta, hogy a halottasház ezen részén nincsenek kamerák, és rajta kívül még senki sem látta a férfi testét.
„Senki sem fogja észrevenni, ha a gyűrű eltűnik…” — gondolta, miközben a szíve egyre hevesebben vert. És ha bárki kérdezné, azt mondaná, talán a gyűrűt akkor lopták el, amikor a férfi összeesett az utcán.
A nő a bejáratra pillantott — üres volt. Csönd. Csak a lámpák halk zúgása hallatszott a feje fölött. Remegett a keze, ahogy a férfi fölé hajolt, és óvatosan megérintette a kezét, hogy lehúzza a gyűrűt. De abban a pillanatban valami váratlan történt, amitől az ápolónő halálra rémült 😱😨
(Folytatás az első kommentben 👇👇)
Abban a pillanatban a „halott” ujjai megmozdultak. Az ápolónő hátraugrott, szemei rémülten kerekedtek el. A férfi hirtelen levegőt vett, kinyitotta a szemét, és pislogva suttogta:
— Hol vagyok?..
Az ápolónő majdnem sikoltott.
— Ön… ön a halottasházban van… A szíve… megállt…
A férfi lassan felült, és zavartan körülnézett. Arca sápadt volt, ajkai kékesek — de a tekintete élő.
Később kiderült, hogy a mentősök a klinikai halált összetévesztették a biológiaival — a szíve csak egy pillanatra állt le, de nem örökre.
Amikor a férfit átszállították a kórházi szobába, kérte, hogy hívják az ápolónőt. Egyenesen a szemébe nézett, és nyugodtan azt mondta:
— Köszönöm, hogy nem vetted le a gyűrűt. Ez… nagyon értékes számomra.
Az ápolónő elsápadt, nem tudott megszólalni. Csak némán bólintott — és attól a naptól kezdve soha többé nem ment be egyedül a halottasházba.
