A szobában voltam, idegesen próbáltam felkészülni a közelgő szülésre. Egyszer csak kinyílt az ajtó, és egy ápolónő, mosolygós arccal, belépett, kezében egy pár korcsolyát hozva.
— Az orvos azt mondta, hogy használnod kell őket — mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Meglepődtem, de nem vitatkoztam. Nos, gondoltam, a medicina mostanra az élvonalban van, és a modern módszerek elég furcsák lehetnek. Ki tudja, talán ez valami új kutatás?
Nem volt más választásom, mint hogy felvegyem őket. Több órát töltöttem ezekkel a buta korcsolyákkal, de a szülés előtt, miközben a szülőszobán ültem, észrevettem más szülőket. Mindegyikük sima kórházi papucsot viselt! Ekkor nem bírtam tovább, és megkérdeztem, miért kell nekem korcsolyát viselnem…
És akkor kiderült… 😲😲⬇️⬇️
A várakozásunk története régen kezdődött. Én és a férjem régóta álmodoztunk egy babáról, de az évek teltek, és a csoda nem történt meg. Az orvosok biztosítottak minket, hogy teljesen egészségesek vagyunk, de türelemre intettek.
Ez idő alatt mindent kipróbáltunk: diéták, légzőgyakorlatok, vitaminok… Aztán jöttek a népi módszerek.
Nagymamák, szomszédok, sőt ismerősök a rendelőből a legfurcsább dolgokat ajánlották: főzetet inni bojtorján, mézes gyertyát használni, sőt boldog ruhákat hordani.
— Van valami boldog ruhád? — kérdezte tőlem a nagymamám, aki igazi szakértő volt ezekben a titokzatos tanácsokban.
Elgondolkodtam. Igen, volt egy boldog pólóm — régi, de nagyon szerettem. Ezzel a pólóval nyertem egy versenyt az iskolában, és utána találkoztam a férjemmel. Ezt kiegészítettem egy téli sapkával — olyan meleg és kényelmes volt.
Követve a nagymamám tanácsát, néhány hét múlva történt a csoda — terhes lettem! Leírhatatlan öröm fogott el minket. És gondoltam: ha a boldog dolgok segítettek teherbe esni, miért ne vigyem őket magammal a kórházba is?
Amikor elindultak a fájások, pánikban mindent bepakoltam a táskába: a pólót és a sapkát is.
A kórházban valami váratlan történt. Ragaszkodtam ahhoz, hogy felvehessem a boldog pólómat és a sapkámat. Az orvos eleinte a szemét forgatta, de látva az érveimet (és néhány apró ajándékot), beleegyezett.
És itt vagyok, a szobában, azokkal a korcsolyákkal. Az egész kórház folyosóján ezekkel a buta korcsolyákkal jártam.
A szülés előtt, miközben a szülőszobán várakoztam, észrevettem más kismamákat. Mindegyikük sima kórházi papucsot viselt!
Amikor elkezdődött a szülés, elfelejtettem mindent, és csak annyit mondtam: — Miért kell nekem ezeket a korcsolyákat viselnem?!
Az orvos, próbálva visszatartani a nevetést, azt válaszolta: — Te kérted!
Akkor eszembe jutott a rohanásom a táska pakolásakor. A korcsolyák ott voltak a táskában — elfelejtettem őket kivenni a téli séta után. Mindenki nevetett körülöttem, de én egy dolgon gondolkodtam: hogy a baba egészségesen szülessen.
Amikor minden véget ért, ott tartottam a kezemben a várva várt lányunkat. A nevetés és a zűrzavar elfelejtődtek, és csak az öröm maradt.